Mozaik

Hamarosan hazaindul Afrikából a 3 magyar jeladós szalakóta

A száraz évszak közeledtével megkezdik a hosszú utat.
Korábban a témában:

Hazánkban 2014-ben kezdődött az Európai Unió által finanszírozott program a fokozottan védett szalakóta védelme érdekében. 2015-ben tudománytörténeti jelentőségű volt a Magyarországon első alkalommal műholdas jeladóval ellátott két madár megfigyelése. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szakemberei 2016 nyarán újabb négy szalakótát láttak el jeladóval.

E madarak picinyek, testsúlyuk átlagosan 130-180 gramm között mozog.

A 2015-ben jeladóval ellátott, Csele és Pétör névre keresztelt apróságok el elérték Afrikát. Pétör 2016 májusában visszatért Orosháza környéki fészekrakó helyére, később azonban áramütés érte és elpusztult. Csele sorsa ismeretlen.

A tavalyi jeladós szalakóták a madarak a Bukfenc, Artúr, Eleven és Fehérlófia nevet kapták. Közülük hárman tavaly szeptember elején keltek útra és szűk egy hét alatt mindhárom leért első afrikai megállóhelyre. Ezeken több mint egy hónapot töltöttek, majd a fekete kontinensen „szétszéledtek”. A negyedik madár – Fehérlófia – jóval később, szeptember 19-én kezdte meg hosszú útját. Neki kicsit hosszabb idő kellett, de jeladója szerint 2016. október 10-én hajnalban már ő is “bőven” Afrikában szárnyalt, azóta pedig a déli földrészen éli mindennapjait.

Bukfenc jeladója január 2-án küldött utoljára jelet, sorsa azóta ismeretlen, míg Fehérlófia Angolában, Artúr Namíbiában, Eleven pedig Botswanában készül a hazatérésre.

Az afrikai száraz évszak közeledte már jelzi, hogy lassan útnak indulnak. Néhány héten belül ez megtörténik, és várhatóan májusban mindenképp elfoglalják magyarországi költőhelyüket.

A szalakóták útját IDE KATTINTVA követheted nyomon.

Fotók: Wikimedia Commons

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.