Sosem látott jelenetek: megmentik sérült társaikat a hangyák

Először tudtak felvételt készíteni róla,, hogy az apró állatok kisegítik egymást a csatatéren.
Kapcsolódó cikkek

Csakúgy, mint az emberek, a hangyák is gyakran háborúban állnak. A szubszaharai Afrikában őshonos Megaponera analis hangyafaj tagjai például gyakran csatároznak fő táplálékukkal, a termeszekkel.

Minden alkalommal, mikor megéheznek és megtámadnak egy termeszvárat, kockára teszik az életüket.

Egy friss kutatás szerint viszont a hangyák korábban nem ismert stratégiát alkalmaznak a háborús időkben, hogy megvédjék a kolóniájukat.

E hangyafaj katonái ugyanis hazaviszik megsebesült társaikat.

Ez elsőre aprócska udvariasságnak tűnhet, de a hőstettek bizony összeadódnak – mondja Erik T. Frank kutatásvezető.

Egyértelmű előnye származik ebből a kolóniának. A sérült hangyák részt tudnak venni a következő hadjáratokban és szerves részét képezik a csapatnak

– fogalmazott.

Mi több, a szakemberek számításai szerint ezek a kolóniák 30 százalékkal népesebbek, mintha elesett társaikat a harcmezőkön hagynák.

A termeszek brutális erővel, a végtagok és a csápok leszakításával, akár lefejezéssel védekeznek. És van egy másik taktikájuk is: rátapadnak a hangyákra örök életre. Ezzel nem ölik meg őket, de a jóval lassabbak lesznek társainál, és így sokkal könnyebben eshetnek a közelben vadászó pókok áldozatává.

(via National Geographic)