Virágzó vidékünk

Hangyák segítenek a vetővirág szaporításában

A vetővirág a Körös-Maros Nemzeti Parkhoz tartozó Csanádi puszták gyakori és jellegzetes növénye. Állományát ilyenkor tavasszal lehet a legjobban felmérni.

Az utóbbi kétszáz évben a vetővirág dél-alföldi állományai erősen megfogyatkoztak a beszántások következtében. A Csanádi pusztákon azonban a terület mozaikosságának köszönhetően nagyon sokfelé megtalálható. A szikesek közül kiemelkedő apró lösz mozaikok jelentős része sohasem volt felszántva, ezért a vetővirág számára megfelelő élőhelyet biztosítanak.

A vetővirág kora tavasszal csak leveleket hajt és ősszel virágzik. Az élénkzöld, viaszos felületű levelek kiemelkednek a rövidre legeltetett növényzetből, így könnyen észrevehetőek. A nemzeti park igazgatóságának munkatársai most azokat a helyeket is felkeresik, ahol korábban nem találtak vetővirágot, de potenciálisan előfordulhat, mivel megfelelő az élőhely. Jó néhány ilyen helyen valóban rá is bukkantak a zöldellő levelekre – tájékoztatott a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatósága.

A hangyák szerepe

Érdekesség, hogy a hangyák fontos szerepet játszanak a vetővirág szaporításában. A növény ugyanis kis terméstokot növeszt, amiben a magvakat érleli. A borsónyi méretű tokban aprócska, 2 mm-es magvak vannak, melyeket mázbevonat fed. A hangyák nagyon szeretik ezt a mázat, ezért előszeretettel hordják a terméstokokat a hangyabolyba. A mázat lenyalogatják, a magvakat azonban nem eszik meg, így a vetővirág újabb és újabb élőhelyeken bukkanhat fel.

Olvasói sztorik