Mozaik

Hangos és rövid dalokkal reagálnak az emberi zajra a madarak

A Bioacoustics című tudományos folyóiratban publikált friss kutatás eredményei szerint a madarak próbálnak kommunikálni velünk, egyelőre kevés sikerrel.

A tudósok egy Amerikában őshonos királygébicsféle (Contopus virens) csicsergését figyelték meg forgalmas, kevésbé forgalmas és lezárt utak közelében 36 órán át. Eközben az erre alkalmas eszközökkel rögzítették a dalaik hosszúságát és hangerejét, illetve a forgalom zaját.

Az így kapott adatok összehasonlításakor arra a következtetésre jutottak, hogy minél hangosabban zúgtak el a madarak mellett a járművek, annál erőteljesebb és rövidebb hangokat hallattak. 

Mivel a madarak egymás között csicsergéssel kommunikálnak, komoly hátrányt jelent nekik, hogy mikor hangosabbak, kevésbé kifinomultak és rövidebbek is a dalaik, amelyek így kisebb eséllyel jutnak el társaikhoz.

Tanúságként a kutatók azt írják, hogy

a közlekedési zaj a fajgazdagság és a madarak szaporodási sikerét veszélyeztetik, ezáltal sebezve a biológiai és ökológiai sokszínűséget.

Itt van tehát az első tudományos érvelés az útlezárások és forgalomlassító intézkedések mellett, ez a fajta védelmi stratégiai ugyanis segíthet az énekesmadaraink megőrzésében.

Arról nem is beszélve, hogy végtére a városi embereknek is származik némi előnye olykor a csendből.

(Kiemelt kép: Thinkstock)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik