Ma van az év leghosszabb napja, a csillagászati nyár kezdete

2017-ben június 21-én szerdán 6 óra 25 perckor veszi kezdetét a csillagászati nyár.  A nyári napforduló idején jár a nap az égbolton megtett látszólagos útján a legmagasabb ponton, ilyenkor a leghosszabb a nappal, és a legrövidebb az éjszaka.

Ha az utóbbinak a napnyugtától napkeltéig tartó időszakot nevezzük, akkor az éj valamivel több mint 8 óráig tart, sötétség azonban ennél lényegesen rövidebb ideig, nagyjából este háromnegyed 10 és hajnali háromnegyed 3 között van.

Június 21. után a nap pályája ereszkedni kezd, a nappalok pedig rövidülnek, igaz, eleinte csak lassan, naponta néhány másodperccel, perccel.

Mágikus éjszaka

A régiek hiedelme szerint varázslatos éjszaka ez, amikor szinte bármi megtörténhet, a kívánságok teljesülhetnek. A néphagyományokhoz illően – világszerte – örömtüzeket gyújtanak, melyeknek csodás erőt tulajdonítanak.

Június 21-e, a nyári napforduló szinte az összes kultúrában a Nap, és ennél fogva a fény diadalának ünnepe volt, amely a pogány ember hiedelmei szerint a világosság és a sötétség állandó harcán alapult. A természettel összhangban élő, kereszténység előtti ember a nyárközépi tűzgyújtással elsősorban a Napot kívánta megsegíteni a sötétséggel vívott küzdelmében, a tűz fényének erejével pedig az ártó szellemeket igyekeztek minél messzebb űzni.

A sötétség és az ahhoz kapcsolódó rontó hatások így egy időre – még ha csak egyetlen éjszakára is – de elveszítették hatalmukat az ember felett. Bár a kereszténység elterjedése után a Nap megsegítésének motívuma a mindinkább háttérbe szorult, a tűzünnep mégis megőrizte korábbi szimbolikáját és mágikus karakterét, mivel a tűz gyakorlati hasznával együtt már a régi korok emberei számára is nélkülözhetetlen erőt képviselt.

A naptárreformok miatt van csúszás

A nyári napforduló az évnek az a jellegzetes időpontja, amikor a Nap az égbolton a legmagasabb delelési ponton áll. A Föld – különösen az északi félteke – ilyenkor terményekben bővelkedik, szépsége és ereje teljében van. Egyféle csúcspont ez, hiszen a nappalok a következő napfordulóig innentől már csak rövidülhetnek. Ezen a napon – június 21-én – az év leghosszabb nappalát és legrövidebb éjjelét élhetjük meg évről-évre.

Szent Iván éjjele mégsem június 21-ére, hanem június 24 ére esik, ennek oka azonban a tropikus időszámítási mód sajátosságában és a tényleges naptári évek közti különbségben, illetve az egykori naptári reformokban rejlik.

Így a nyári napforduló napja és megünneplése időben napjainkra már elvált egymástól. A nyár csillagászati értelemben vett kezdete korábban valóban Szent Iván napra, azaz június 24-ére esett, de erre ma már az eltolódás miatt három nappal korábban, június 21-én kerül sor.

Évszázadok, vagy egy évezred múlva a napfordulók még korábbi dátumra fognak esni.

Keresztelő Szent Jánost ünnepeljük

Mivel a keresztényi logikába is beleillett a fény és a sötétség küzdelme, ezért a kereszténység végül ezt a napot Keresztelő Szent János napjává tette. Az Iván elnevezés a régi magyar Jovános, Ivános alakból ered, illetve a János névnek a szláv formájából.

Európa szerte – különösen az északi és a szláv népek – gyakorolták Szent Iván varázslatos éjszakáján a mágikus praktikákat, amelyek a megtisztulással, gyógyítással, az egészség megőrzésével, szerelemmel, a házassággal és a termékenységgel voltak szoros kapcsolatban.

Nem volt ez másképp a magyar néphagyományban sem, s a tűz nem véletlenül vált a világosság, a tisztaság, az egészség, a szenvedély, az elevenség, a szerelem és az örök megújulás jelképévé a magyar hiedelemvilágban is.

A nyári napfordulóra eső Keresztelő Szent János ünnepe az ötödik században vált elterjedtté, s a keresztény ünnep magába olvasztotta mindazokat a hiedelmeket és rítusokat, amelyek korábban a különböző népeknél a nyári napfordulóhoz kapcsolódtak.

Szent Iván napi magyar népszokások

A Szent Iván naphoz fűződő hiedelmek és szokások egyrészt a szomszédos népektől, másrészt egyházi közvetítéssel kerültek hozzánk.

A magyar szokások szerint régen a június hónapot is Szent Iván havának nevezték. A nyárközépi tűzgyújtást, illetve a tűzcsóvák forgatását – népies nevén lobogózást – a történelmi Magyarország egyes területein, főleg Nyitra megyében Szent Iván napi dalok éneklése kísérte.

A tűz körül álló asszonyok különféle illatos füveket, virágokat füstöltek, s ezeket később fürdők készítéséhez használták fel. Hegedűs megemlíti még, hogy gyógyító hatást tulajdonítottak a tűzbe vetett almának is, mondván, aki abból eszik, nem betegszik meg. Baranya megyében a sírokra is tettek a sült almából, míg Csongrád megyében azt tartották, hogy a tűzbe dobott alma édes ízét az elhunyt rokonok is megízlelhetik.

Szerelmi praktikák és jóslások is fűződnek e naphoz.

A szalmából és a többféle fából megrakott tűz fölött a hagyomány szerint a lányok átugráltak, amíg a fiúk azt figyelték, ki mozog közülük a legtetszetősebben. Az ugrások magasságából és irányából persze sokféle jövendölést lehetett kiolvasni.

(via, kiemelt kép: Thinkstock)