Mozaik

Megválasztották a legjobb üzleti turisztikai szolgáltatókat

A Business Traveller Hungary magazin közönségszavazásán 9 kategóriában hirdettek nyerteseket csütörtökön Budapesten.

A Business Traveller Hungary, az üzleti utazók magazinja immár 8. alkalommal, ezúttal is saját olvasóit és üzleti partnereit kérte fel, hogy szavazzanak az ország kimagasló teljesítményt nyújtó hivatásturisztikai szolgáltatóira, 9 kategóriában, a szállodától az utazási irodán és légitársaságon át az éttermekig.

A szakmai zsűri döntése alapján kategóriánként három jelölt szerepelt a listán, a szavazók ezek közül választhatták ki az általuk leginkább elismert szolgáltatókat, egyúttal lehetőségük nyílt saját jelöltet is állítani. Utóbbiak közül a legtöbb jelölést kapott szolgáltatók közönségdíjat kaptak.

Megválasztották a Balaton legjobb strandjait
Július első hetében minden kiderül.

A díjról Kelecsényi Ágnes, a Turizmus Kft. marketingigazgatója kiemelte: jelenleg Magyarországon ez az egyetlen olyan elismerés, amely az üzleti utaztatásban – a hazai turizmus számára különösen fontos szegmensben – kimagaslóan teljesítő szolgáltatókat díjazza. A szektorban rejlő komoly piaci potenciált szerencsére évről-évre egyre több cég és szolgáltató ismeri fel.

  • A legjobb budapesti business hotel a Radisson BLU Béke Hotel lett, a közönségdíjat a Hotel President Budapest kapta.
  • A legjobb vidéki business hotel elismerés az Airport Hotel Budapesté, a közönségdíjas a Hotel Azúr Prémium lett.
  • A legjobb budapesti rendezvényhelyszín az Urban Betyár lett, a közönségdíj a Zeneakadémiáé.
  • A legjobb vidéki rendezvényhelyszín címet a Szidónia Kastélyszálloda kapta, a közönségdíjas a Hotel Club Tihany.
  • A legjobb corporate utaztató elismerést a B2Sky Travel érdemelte ki, a közönségdíjas a Tensi Tours lett.
  • A legjobb rendezvényszervező idén a Day Holiday lett, a közönségdíjas az Eventrend.
  • A legjobb légitársaság címet a LOT Polish Airlines kapta, a közönségdíjas a Qatar Airways.
  • A legjobb autókölcsönző a SIXT Rent a Car, a közönségdíjat a HERTZ Mercure Rent a Car kapta.
  • A legjobb új piaci szereplő elismerést az IBIS Styles Budapest Airport nyerte el, a közönségdíjat az OREX Travel.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik