Mozaik

Kilométeres festmény díszítette a Duna-partot

Egy kilométer hosszú vásznon örökítette meg a Duna egyedülálló tájait, valamint veszélyeztetett növény- és állatfajait a szerbiai Szond városából származó Ana Tudor festőnő. A világ leghosszabb dunai képe hosszú útra indult ezen a nyáron a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig: az Art of Danube kiállítás különböző országokat érintve 13 városban áll meg, többek között Budapesten is: július 24-én, csupán egyetlen napig állomásozott. A kiállítás hazai partnere a WWF Magyarország, valamint a Város és Folyó Egyesület.

A kiállítás során az érdeklődők megcsodálhatták a rekord nagyságú festményt, ezzel együtt pedig megismerhették a Duna mentén élő veszélyeztetett növény- és állatfajokat. Az Art of Danube kiállítást az AWP Vadvédő Egyesület (Association for Wildlife Protection) szervezi partnereivel, Budapesten a WWF Magyarországgal és a VALYO – Város és Folyó Egyesülettel közösen.

MTI Fotó: Balogh Zoltán

Az Art of Danube a természet megtapasztalása a művészeten keresztül. A név maga már egy programot jelent, de a szervezők a kiállítással platformot is szeretnének teremteni információs és kreatív események számára. Ezért több állomáson kapcsolódik a kiállításhoz egy kreatív keretprogram, amely művészi módon foglalkozik a folyó menti élettel. Budapesten kapcsolódó programként 21 órától a Valyo Kikötőben a Blue Heart/Kék szív című dokumentumfilmet láthatta a közönség.

A festmény Budapesten a Carl Lutz felső rakpart Margit híd és Árpád híd közötti szakaszán volt megtekinthető 2018. július 24-én reggel 8 órától sötétedésig, csupán egyetlen napig, egy pop-up kiállítás keretében.

A Duna Európa második leghosszabb folyója. 2.857 km hosszan folyik keresztül 4 fővároson, és 10 országot érint. A folyó 20 millió embernek biztosít ivóvizet, valamint számos veszélyeztetett fajnak ad otthont. A Dunához köthető fajok, valamint a Duna mentén élő emberek életterét azonban súlyosan veszélyezteti a partszakaszok beépítése és a szennyezés.

MTI Fotó: Balogh Zoltán

A szervező és partnerei az Art of Danube kiállítással arra is szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a folyó és árterének védelme mindenki számára rendkívül fontos feladat. A WWF Magyarország munkája során kiemelten kezeli a folyók és vizesélőhelyek megóvását, éppen ezért örömmel állt a kezdeményezés mellé.

A Duna természeti örökségünk része, számtalan dolgot ad nekünk, ami mindennapi életünkhöz elengedhetetlen. Fontos ivóvízbázis, a rekreáció széles választékát kínálja, vízi sportok, horgászat, és strandélmények kötődnek hozzá, de a mezőgazdaságban is jelentős szerepet tölt be. Európa második leghosszabb folyója azonban teljes vízgyűjtőjén ártereinek 68%-át elveszítette. Közös feladatunk, hogy a folyó és ártereinek értékét újra megismerjük és megóvjuk

– mondta Antal Alexa, a WWF Magyarország kommunikációs vezetője.

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik