Cyprien Verseux gleccserkutató és asztrobiológus jelenleg a világ legelszigeteltebb tudományos bázisán dolgozik az antarktiszi Concordia Station nevű állomáson. Még a Földtől 400 kilométerre keringő Nemzetközi Űrállomás is közelebb van a civilizációnkhoz, ráadásul a kutatók rendkívül fagyos körülmények között végzik a munkájukat a lakhatatlan kontinensen.
Amikor éppen nem minták gyűjtésével és a klímaváltozással kapcsolatos kutatásokkal van elfoglalva, Cyprien a blogján osztja meg élményeit az érdeklődőkkel.

Az oxigénhiány és az élettelen táj olyan érzést kelt a tudósokban, mintha egy teljesen másik bolygón lennének.
Ez a leghidegebb hely a Földön, a hőmérséklet olykor -80 Celsius-fok alá is süllyed. Augusztusban három hónap után láttuk újból a napot. A levegő rendkívül száraz és szegény oxigénben
– mondta a Bored Panda megkeresésére a kutató.
Mindazonáltal hiába élnek rendkívül szélsőséges körülmények között, az asztronómia, a fiziológia, a gleccserkutatás, a geofizika és a légköri tudományok területéről is sok szakértő vállalja a kihívást a felfedezések reményében.

Cyprien és kollégáinak munkája azért is nagyon fontos, mert rávilágítanak, hogyan változott az utóbbi időszakban a klíma, és az adatokból következtetni tudnak, mi várható a közeljövőben. Azt most már biztosan tudják, hogy az üvegházhatást okozó gázok szintje 800 ezer éve nem volt ilyen magas az Antarktiszon, mint most.
A kutató napokban úgy döntött, szabadidejében kimegy főzni a hidegbe, hogy aztán fotókat is készítsen az ételekről, amint megfagynak. Természetesen mindezt csak szórakozásból tette, de a felvételek tökéletesen szemléltetik, milyen dermesztő időjárás van odakint.
Raclette à #ConcordiaStation.
Crédits : @CPossnig et @CyprienVerseux.
© #PNRA – @ItaliAntartide / #IPEV / @esa@ItaliAntartide#DC14 #Antarctique pic.twitter.com/WdC4nj0dDg— Cyprien Verseux (@CyprienVerseux) October 7, 2018
Nutellart, ou : même le goûter n'est pas évident à prendre sur le toit de #ConcordiaStation.
Crédits : @CPossnig et @CyprienVerseux. © #PNRA (@ItaliAntartide)/#IPEV/@esa#Antarctique #DC14 @NutellaFR pic.twitter.com/QB5xt1Avo5
— Cyprien Verseux (@CyprienVerseux) October 4, 2018
Spiegeleier nach Art des Hauses in #ConcordiaStation.
Foto von @CyprienVerseux und Carmen Possnig, © @ESA / #PNRA / #IPEV #Antarktis #DC14 @ItaliAntartide pic.twitter.com/WxkuzHZxMD
— Carmen Possnig (@CPossnig) October 3, 2018
Tentative (ratée) d'œufs brouillés à #ConcordiaStation.
Crédits : @CPossnig et @CyprienVerseux. © #PNRA (@ItaliAntartide) / #IPEV / @esa#Antarctique #DC14 pic.twitter.com/eJbBhKEz40
— Cyprien Verseux (@CyprienVerseux) October 3, 2018
Un petit déjeuner équilibré, sur le toit de #ConcordiaStation
Crédits : Cyprien Verseux et Carmen Possnig, © @ESA / #PNRA / #IPEV #ConcordiaStation #Antarctique #DC14 @ItaliAntartide pic.twitter.com/AvWiUBtGo4
— Cyprien Verseux (@CyprienVerseux) October 2, 2018
Les températures sont remontées au-dessus des -70°C, mais il fait encore un peu frais pour manger dehors…
Crédits : Carmen Possnig et Cyprien Verseux, © @ESA / #PNRA / #IPEV #ConcordiaStation #Antarctique #DC14 @ItaliAntartide pic.twitter.com/Qe57XzDTV5
— Cyprien Verseux (@CyprienVerseux) October 1, 2018