Medvét láttak Szilvásvárad és Nagyvisnyó határában

Megtalálták a ragadozó ürülékét is.
Kapcsolódó cikkek

Egy hete Szilvásvárad határában, előtte pár nappal pedig Nagyvisnyó környékén láttak többen is egy barnamedvét, írja a heol.hu.

A helyiek szerint a természetvédelmi szakemberek már lábnyomot is rögzítettek és megtalálták a ragadozó ürülékét is. Csőgér Bálint, Nagyvisnyó polgármestere a lapnak arról beszélt, a szemtanúk a temetőkerítés mellett látták szaladni a Bükk irányába az állatot.

A falun belül szerencsére nem mozgott a barnamedve, valószínűleg tarthat az emberektől, nem keres élelmet a kukákban, mint az erdélyi társai. A politikus azt mondta, ideje hozzászokni a nagyragadozó jelenlétéhez, ezért az erdőben már óvatosabban kell viselkedni, mint ezelőtt.

Ne nézzünk a szemébe, ha medvével találkozunk
Ha odajön hozzánk, feküdjünk hasra.

Gombkötő Péter, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) zoológiai szakreferense a lap megkeresésére közölte, a medvék téli nyugalmi időszaka után már március végétől kezdve több, medvével kapcsolatos lakossági bejelentést kaptak a Sajó-völgy, illetve a Heves-Borsodi-dombság területéről.

Az esetek egy része valós medveészlelésekhez köthető, viszont az esetek többsége nem volt megerősíthető, míg néhány bejelentés egyértelműen téves volt. Utóbbi esetben a bejelentők, borz, illetve kutya lábnyomát tévesztették össze a méreteiben is jóval nagyobb medvetappancsok lenyomatával

– magyarázta a szakember, hozzátéve, hogy egy medve észlelésének bejelentése szinte „biztosan” medvéhez köthető, de ez nem így van. Több esetben nagytestű kutyát, míg máskor egy rossz állapotban lévő vadetetőt néztek barna medvének.

A mostani megfigyeléssel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az állat nemére vonatkozóan nincs információjuk.

A BNPI ezúton is felhívta a lakosság figyelmét a medvékkel történő találkozások esetében alkalmazandó viselkedési szabályokra, amelyek megtalálhatók a szervezet weboldalán.

Ezt tegyük, ha medve van a határban
Indokolatlanul nem támad emberre, sőt ha lehetősége van rá, messze elkerüli.

Kiemelt képünk illusztráció.