Mozaik

Vulkánkitörés miatt volt lila a naplemente világszerte

Egy vulkánkitörés akár több ezer kilométerrel távolabb is átszínezheti a napkeltét és a naplementét, erre jutottak a University of Colorado Boulder kutatói.

Az iskolában idén nyáron azt vették észre, hogy a napkelték és a naplementék jóval lilábbak a megszokottnál, ezért felküldtek az égbe egy magaslégköri ballont, hogy mintákat vegyenek a Föld sztratoszférájából, írja a CNN.

Az intézmény múlt heti közleménye szerint kiderült, hogy június 22-én Oroszországban kitört a Raikoke vulkán, amelynek 700 méter széles kráteréből hamu és vulkáni gázok jutottak az atmoszférába. A vulkánkitörés olyan erős volt, hogy még az asztronauták is látták a Nemzetközi Űrállomásról.

Mivel a vulkán nagy mennyiségű kéndioxidot lövellt a légkörbe, ez később aeroszolt alkotott, amelynek úgy törik a napfényt, hogy az lilás árnyalatot kap, és ezt a világ számos pontján látni is lehetett.

Lars Kalnajs kutatásvezető arról beszélt, a vulkánkitörés miatt nincs ok az aggodalomra, de fel kell készülnünk egy ennél jóval nagyobb eseményre.

Egy igazán nagy vulkánkitörésnek hatalmas hatása lenne az emberiségre

– fogalmazott.

Példaként említette az indonéziai Tambora vulkán 1815-ös kitörését, ami után egy évig nem volt nyár, annyi hamu került az atmoszférába.

Rossz volt a termés az egész világon, Pennsylvaniában pedig júniusig nem olvadt el a jég a folyókon

– magyarázta.

Bámulatos videó a naplementéről: két és fél óra 43 másodpercben!
Feledi Gergely Salgótarján mellett, a Karancs-kilátó tetejéről készítette a gyönyörű filmet.

Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: iStock

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik