Harcsaóriást fogott a pontyra váró horgász

Közel egy mázsát nyomott a 229 centis halszörny.
Kapcsolódó cikkek

A Nógrád megyei Palotási-víztározó ontja magából a hatalmas halakat, gyakran akadnak horogra méretes pontyok és harcsák. Olyan viszont ritkán esik meg, hogy pontyra vár a pecás, és a bojlira harcsa harap rá, márpedig a napokban ez történt.

Kapcsolódó
220 centis harcsaóriást fogtak Palotáson
A verseny vasárnap 8 óráig tart, addig még bőven lehetnek szép fogások.

Október 19-én reggel 7 óra tájékában Csorba Patrik álmából felriadva vágott be egy erőteljes kapásra, azt sejtve, hogy házi készítésű fűszeres, fokhagymás, magas halliszt tartalmú csaliját “megkóstolta” a várt ponty, írta a Pecaverzum.

Pillanatokkal később nyilvánvalóvá vált, hogy a hal bizony nem ponty, hanem harcsa, és abból is egy hatalmas példány. A harcsa méretéhez képest könnyű felszereléssel csatába induló horgásznak szomszédja segített, akinek csónakjával indultak a távolodó halszörny után.

A tó közepén folyó harcot meglátta egy szemközti harcsahorgász, és csónakjával ő is a segítségükre sietett: bevitt egy merev keretes merítőt

– olvasható a portálon.

A gigahal végül megadta magát, s mire kiértek vele a partra, a horgászok összesereglettek, hogy tanúi legyenek a nagy fogásnak.

A harcsa tömege 90,7 kilogramm, míg a hossza 229 centiméter volt. 

A kapitális példányt a mérlegelés és a fotózás után visszaengedték a Palotási-víztározóba.

Kapcsolódó
8 millió forintot kap a győztes egy palotási horgászversenyen
A nevezési díj sem kevés, de a pénzdíjak nagyon csábítóak.