30 éve nem érnek a világ egyik legritkább állatának nyomába

Nagyon keveset látni a fajt, de akkor is főként kameracsapdás felvételeken.
Kapcsolódó cikkek

80-100 kilogrammos testtömegével, hosszú szarvaival és fehér pöttyeivel a fején a vietnami antilop első hallásra egyáltalán nem olyan állatnak tűnik, amit nehéz kiszúrni a vadonban. A faj létezéséről ugyanakkor csak 1992-ben szerzett tudomást az emberiség és az elmúlt 50 évben ez az egyetlen új felfedezett emlős a világon, írja a Guardian.

Az ázsiai unikornis becenéven közismertté vált állatról még mindig nagyon keveset tudni. Szakértők még soha nem láthatták élőben, csupán néhány kameracsapdás felvétel áll róla rendelkezésre. Egyes falvakban sikerült egy-egy példányt befogni, de kivétel nélkül mind elpusztult pár héten belül.

30 évvel ezelőtt a vietnami antilop felfedezése hatalmas hírérték volt világszerte, de azóta valószínűleg az alig ismert populációjuk vészesen csökkenni kezdett főként az orvvadászat miatt.

2001-ben 70 és 700 közé tették a vietnami antilopok számát Laosz környékén és további néhány százra az ország többi részén. Ma szakértők becslései szerint kevesebb mint 100 élhet belőlük még a bolygón, ezért a Természetvédelmi Világszövetség vörös listáján is szerepel a faj 2006 óta.

Az állat egyik példányáról legutóbb 2013-ban készült kameracsapdás felvétel egy rezervátumban Vietnamban, ahol a helyiek rendszeresen beszámolnak a faj jelenlétéről.

William Robichaud

A vietnami antilopok felkutatására 2006-ban egy kutatócsoport is megalakult William Robichaud és Simon Hedges vezetésével azért, hogy megmenekítsék a fajt a teljes kipusztulásról.

Csakhogy ez nem egyszerű feladat és azóta sem jártak sikerrel. 2017 és 2019 között 300 kameracsapdát helyeztek ki Laosz közelében egy védett területen egy közel 30 négyzetkilométeres területen. Ez idő alatt több mint egymillió képet vizsgáltak át a szakértők, de egyiken sem tűntek fel az állatok.

A Természetvédelmi Világszövetség tavaly augusztusban sürgette a kutatás felgyorsítását és annak intenzitásának növelését is, mert ketyeg az óra, ki fognak futni az időből, a vietnami antilop pedig eltűnhet a Föld felszínéről.

Megpróbálnak kutyákat kiképezni arra, hogy ismerjék fel a vietnami antilopok ürülékét, majd a DNS-vizsgálatok után azonnal szakértőket küldenének az érintett területekre, hogy megtalálják az állatokat.

Ha sikerrel járnának, a vietnami antilopokat fogságban próbálnák meg párosítani, hogy később sikerülhessen visszatelepíteni őket a vadonba.

Kapcsolódó
Először készült felvétel a világ egyik legtitokzatosabb állatáról
Sokáig még a létezéséről sem lehetett tudni.