Veszélyezteti a klímaváltozás a hazai növényeket

Két-három héttel korábban kezdődik a növények fejlődése, de a hőmérséklet hullámzása miatt jelentős a fagykár.
Kapcsolódó cikkek

Egyre korábban jön a tavasz, a kikeletet azután a tavaszi fagyok követik, a klímaváltozással járó hőmérsékleti hullámzás pedig elviszi a termést, írta meg a thevip.hu.

A jelenség az idei tavasszal is látványosan megmutatkozott: míg márciusban a sokéves átlagnál legalább 5 fokkal volt melegebb, április elején sok évtizedes minimumrekordok dőltek meg, többször havazott, és nem csak a hegyekben.

Kapcsolódó
Új haszonnövények telepítését teszi szükségessé a klímaváltozás
Minél erőteljesebben melegszik a bolygó, annál nagyobb szükség lesz új haszonnövények telepítésére egy új tanulmány szerint.

A meteorológiai szélsőségek mellett ugyanakkor a hazai kutatók szerint jól kirajzolódik a tendencia: tavasszal egyre korábban indulnak fejlődésnek a növények. Hetven százalékos a bizonyossága, hogy a klímaváltozás miatt tolódott korábbra számottevően a tavaszi növényfejlődés időszaka Magyarországon.

Amíg 40 évvel ezelőtt ez még inkább március elején történt a hidegtűrő növények fejlődésének kezdete, az utóbbi két évtizedben már február közepére esett. Ez jelentős, két-három hetes korábbra tolódást jelent

– áll a közleményben.

Az ország más területein is megfigyelhető ugyanez a trend. Ahol a normálisnak megfelelő időpontban maradt a hidegtűrő vegetáció indulása, az csupán a Északi-középhegység és az északkeleti tájegység.

Az emberi tevékenység miatt a jövőben a melegigényes növényeknél is megindul a korábbra tolódás. Ez a normális április első feléhez képest akár egy hónapos is lehet.

pixabay.com

Ez ugyan első hallásra a mezőgazdaság számára előnyösnek tűnhet, viszont ha mindez  a hidegtűrők esetében már januárban elkezdődik, akkor a később visszatérő fagyok óriási kárt okoznak a növények fejlődésében egy érzékeny, virágzási fázisban, ami a termés elmaradásához vezethet. A melegigényes növények esetében a vegetáció korai elindulása a fagyok miatt még nagyobb károkat okozhat.

A sárgabarackra esetében már jelenleg is szinte az a ritka év, amikor van rajta gyümölcs, hiszen a tavaszi fagyok már most gyakran tönkreteszik a termést.

A felmérések szerint az éves fagykárok több mint kétharmada már most is a tavaszi időszakra koncentrálódik, a kutatók ugyanakkor kijeletik: ha nem csökkentjük az üvegházhatású gázok kibocsátását, az erősödő klímaváltozás miatt a jövőben folyamatosan növekszik majd a fagykárok mértéke Magyarországon.

Kapcsolódó
Világszerte kötelező tananyaggá tennék a klímaváltozást
2020-ban Olaszországban a világon elsőként tették kötelezővé a klímatanulmányokat az iskolákban.