Ezek a teknősök a fürdőzőkre is veszélyt jelentenek

A keselyűteknős súlya a 30-40 kilogrammot is elérheti, ráadásul olyan veszélyes a harapása, hogy csonkolt sérülést okozhat.
Kapcsolódó cikkek

Nem egyedi, hogy korábban háziállatként tartott, majd megunt és szabadon engedett teknősöket találnak hazánk természetes tavaiban, írja a sonline.hu.

Rozner György, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park tájegység vezetője a lap megkeresésére arról beszélt, gyakoriak az efféle esetek, és ezek az állatok nemhogy túlélik a telet, hanem még szaporodnak is a természetben. Komoly veszélyt jelenthetnek a környezetükre és az őshonos fajokra, amelyeket kiszorítanak életterükből.

Némelyik teknősfaj, amellyel találkozunk, még eredeti élőhelyükön, például Floridában is veszélyt jelent a fürdőzőkre, komoly sérülést okozhat, amikor megnő. A keselyűteknős súlya a 30-40 kilogrammot is elérheti, ráadásul olyan veszélyes a harapása, hogy csonkolt sérülést okozhat. A meleg vizű Hévíz-patakban egzotikus halakat is fellelni, amelyek egykor szintén megunt kedvencek voltak

– mondta a szakember, aki úgy tapasztalja, a Kis-Balaton környéke közkedvelt elengedőhely.

Pécsi Tibor, a kőröshegyi teknőspark és mentőközpont vezetője jelenleg is őriz öt keselyű- és ugyanennyi aligátorteknőst, amelyeket gondatlan gazdik engedtek el a természetben.

Getty Images – Aligátorteknős

Mint mondta, egyiküket a Dunából fogták ki, és miután hozzá került, másnap ötven tojást rakott. Szerencse, hogy ez az esemény nem a természetben történt, tette hozzá.

Rendszeresen érkeznek hozzám a házi terráriumokat kinőtt kedvencek. Volt olyan év, hogy csaknem negyven ékszerteknős érkezett. Ezek a ragadozók a védett kistestű állatokat pusztítják: halakat, békákat. Természetkárosításnak minősül elengedni őket

– mondta Pécsi Tibor.

Megjegyezte, landolt már nála 22 kilós aligátorteknős is Zala megyéből, és emberre is veszélyes állatokat a Balatonból, Balatonfürednél és Balatonszárszónál is emelt már ki a vízből.

Míg a hazánkban őshonos mocsári teknősök elbújnak, ezek az állatok nem félnek az embertől, hiszen gazda nevelte őket. Somogyban a Duna-Dráva Nemzeti Park területén is évről évre találkoznak a természetvédelmi őrök a jelenséggel.

A szakemberek azt javasolják, ha már valaki megunta a teknőstartást, legalább egy állatkertben adja le a kisállatát.

Kiemelt képünkön egy keselyűteknős látható.

Kapcsolódó
Magyarországon egyedülálló teknősotthon épülhet Héhalomban
Az építési engedélyt a helyi alapítvány már meg is kapta.