Mozaik

Tilos elpusztítani a hevesi falut elárasztó óriáspókokat

Getty Images
Getty Images

Mint arról korábban beszámoltunk, tekintélyes méretű pókok lepték el Tarnazsadányon a lakóházak udvarát. A helyi önkormányzat korábban arról írt, a pókok tömeges megjelenése összefüggésben lehet a tartósan száraz időszakkal, ugyanis hetekkel ezelőtt már az aszály miatt a település közepén található tó szinte teljesen kiszáradt.

Az is írták, amennyiben a nyolclábú vadászok nem tartoznak a természetvédelmi fajok közé, az esetleges irtásuk is szóba kerülhet.

A heol.hu megkeresésére a Heves Megyei Kormányhivatal a lakosság körében aggodalmat okozó pókokkal kapcsolatban viszont most felhívta a figyelmet, hogy a beküldött fényképeken látható pókfélék veszélytelenek az emberre, pusztításuk indokolatlan.

A szongáriai és a pokoli cselőpók a farkaspókfélék családjába tartozik, jelenleg is tart a párzási időszakuk, ezért most gyakrabban lehet találkozni – elsősorban a párkereső hímek – egyedeivel. Védett állatok, elpusztításuk tilos

– közölte a lap kérdésére a kormányhivatal.

Úgy folytatták, szakembereik szerint a képeken továbbá kérges kövipók és darázspók egyedei láthatók. Ezek a fajok is veszélytelenek az emberre, ugyanakkor sok ízeltlábút – a darázspókok poloskákat is – zsákmányolnak környezetünkben.

Az épületbe bejutott pókot ne vegyük kézbe – a farkaspókfélék harapása a darázscsípéshez hasonlóan fájdalmas lehet –, kilakoltatására a legegyszerűbb módszer, ha egy poharat, vagy műanyag edényt borítunk rá és kártyalap, papírlap alácsúsztatása után elengedjük a kertben, vagy a közeli árokban, füves területen

– tették hozzá.

Kapcsolódó
Így olvad bele a környezetébe hazánk legnagyobb pókja
Arachnofóbiások most ne figyeljenek.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik