Festékgolyókkal félemlítenék meg a szelídnek mutatkozó farkasokat

A cél az, hogy a farkasok 30 méternél ne akarjanak közelebb menni az emberekhez.

Hollandiában paintballokkal próbálnak ráijeszteni a farkasokra, mert olyannyira nem félnek már az emberektől, hogy súlyos veszélyt jelenthetnek rájuk, írja a Guardian.

Az ország keleti részén található Gelderland tartomány egyik szóvivője azt mondta, a probléma az, hogy a farkasok túl szelíddé váltak.

Újra el kell érnünk, hogy féljenek az emberektől

– közölte.

A festékgolyók bevetéséről szóló döntést azt követően hozták meg, hogy a közelmúltban elterjedt a közösségi médiában egy felvétel, amint egy farkas úgy közelített meg egy családot a Hoge Veluwe Nemzeti Parkban, mintha az lenne a világ legtermészetesebb dolga.

A tartományi döntéshozók azzal érveltek, azért jó választás paintballal elriasztani a farkasokat, mert a parkőrök később is fogják látni, mely példányokat vették célba a közelmúltban.

A cél az, hogy a farkasok 30 méternél ne akarjanak közelebb menni az emberekhez.

Egy júniusban közzétett jelentés szerint nagyjából 20 felnőtt farkas élhet Hollandiában. Csak idén 16 kölyök születhetett, ezek jelentős része ott, ahol most problémát is okoznak az állatok. Csak idén 372 esetben jelentettek farkasészlelést az emberek, ami a szakértők szerint arra enged következtetni, hogy alábecsülik a számukat.

A farkasok nagy általánosságban félnek az emberektől, ezért is nagyon furcsa, ahogy a parkban viselkednek. Hollandiában is védettek, de ha komoly problémát jelentenek majd az emberekre nézve, kilőhetővé válhatnak.

Kapcsolódó
Ketten is farkaskölyköt vittek haza Olaszországban, mert azt hitték, kiskutyák
Az olasz hatóságok arra kérik az állatvédőket, ne csináljon ebből senki rendszert.