Különdíjat kapott a szegedi halas bicskáról szóló film

A XXI. Lakiteleki Filmszemlén a szegedi Szó-Tér Egyesület filmje különdíjat kapott A halas bicska című dokumentumfilmért.

A díjat Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a filmszemlét rendező Lakiteleki Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke, Buglya Sándor, Balázs Béla-díjas filmrendező, producer, a zsűri elnöke, Rófusz Ferenc Oscar-díjjal, a Nemzet Művésze címmel, valamint Kossuth-díjjal kitüntetett rajzfilmrendező és a zsűri tagjai adták át – írta meg a Délmagyar.

A siker kapcsán a lapnak Csala Gabriella, a Szó-Tér Egyesület elnöke elmondta, egy határon átnyúló, szerb–magyar kapcsolatokat erősítő pályázat részeként 15 dokumentumfilmet készítettek a kihalóban lévő népi mesterségekről. Ezek közül A halas bicska című alkotással jelentkeztek a szemlére, amely meghozta a sikert számukra.

A díjazott film a csongrádi Tarjányi József késes mester műhelyében játszódik, hiszen ez is egy olyan mesterség, amely kihalófélben van, éppen ezért a kisfilmben megmutatják azt is, hogy ma miként él ez a szakma, milyen lehetőségek lennének arra, hogy életben tartsák, és mi vár rá a jövőben.

Csala Gabriella közölte, a filmet Cs. Gát László rendezte, az operatőr Gregus Dezső és Gregus Bertalan volt, a hangról Csiszár Dávid gondoskodott, a vágó Cs. Gát László, míg a producer Bubryák István volt, a gyártásvezetői feladatokat pedig ő maga látta el.

Kapcsolódó
Elhivatott fafaragóként alkot a mátrai ércbánya egykori fúrómestere
A tulipán meséje, a reneszánsz titka és a szép faragás iskolája.