Bámulatos animációs kisfilmen a középkori erőd

A Kapos árterében kalandozhatunk a 15. század végén.

Fotókon és videón is megismerhetik az érdeklődők az 1490-ben Kaposváron álló erődöt – írta a Somogy Megyei Hírportál.

Három éve zajlott régészeti ásatások során a föld alól kerültek elő olyan falmaradványok, melyekből sejthető, hogyan nézhetett ki egykor teljes szépségében a kaposvári erőd. A középkori épületegyüttes egyike annak a csaknem hatvan várnak, amelyet az elmúlt tizenöt évben rekonstruáltak.

A leírások szerint egykor a Kapos árterében, a mocsár közepén állt az erősség. Egy grafikai megoldásokkal foglalkozó cég képeket és kisfilmet készített arról, hogyan nézhetett ki eredeti állapotában a vár.

Mintegy 50 négyzetkilométernyi területet mutat be a látványos kisfilm. Az alkotók számára egy-egy épület kidolgozásakor az építtető és az építők személye, az adott kor divatja is segítséget jelentett.

A pécsi alkotók saját finanszírozású projektjük megvalósításához a kaposvári, Molnár István vezette régészeti kutatás alapján előkerült adatokra és Buzás Gergely, a visegrádi Mátyás Király Múzeum igazgatója szakértelmére támaszkodtak.

Kapcsolódó
Háromfejű sárkány őrzi Máré várát
A régi, középkori lovagvár egy gyönyörű völgy felett, 354 m magas sziklakúpon található Magyaregregy községtől néhány kilométerre.