„Abszolút ritkaság” mozog a szlovák hegyekben

Egy zoológus lett rá figyelmes.

Egy meglehetősen ritka, hófehér bundás nőstény zerge mozog a szlovák hegyekben, melyet az Alacsony-Tátra gerincének közelében figyeltek meg, írja a magas-tatra.info.

Az albínó zerge bár gyönyörű és egyedinek mondható, de nem könnyű az élete a természetben.

A lap cikke szerint Pavel Ballo zoológus évek óta gyűjti az adatokat a tátrai mormotatelepekről, e munkája közben teljesen véletlenül közvetlenül a turistaútról egy hófehér nőstény zergét is sikerült lefilmeznie.

A közelemben legelt. Nem követtem, nem stresszeltem őt, hiszen önmagában is stresszes az élete, mert más mint a többiek

– magyarázta a zoológus.

Ahogy az emberek között ismerünk albínó típusú embereket, úgy alkalmanként az állatvilágban is előfordulnak. A pigment vesztés a zergék esetében is a genetikával függ össze.

Erik Baláž ökológus és filmrendező szerint az albínó zerge „abszolút ritkaság”. Véleménye szerint a zerge fehér színe genetikai anomália.

Örülök, hogy Szlovákiában is megjelent egy ilyen egyed

– tette hozzá.

A zergeszámlálás során felfedeztek egy másik nőstényt is, amely nem egészen fehér, de már első látásra világosabb szőrű az átlagnál. Erről egyedülálló filmfelvételt sikerült készíteni, amely azt bizonyítja, hogy az ilyen egyed annak ellenére, hogy más, mégis vonzó a hímek számára.

A zergéről készült riport ezen a linken tekinthető meg.

Kapcsolódó
Megszámolták a Tátra élő szimbólumait
A zergék már évszázadokkal ezelőtt a szabadság és a hegyek szeretetének jelképei voltak.