Utoljára az ősember láthatta a most érkező üstököst

Akár március végéig is látható lehet a Föld-közelbe érkező, tavaly felfedezett üstökös, amelyet jelenleg a Bükki Csillagda távcsövével lehet megfigyelni.

Derült idő esetén január elején közepes távcsövekkel és hamarosan szabad szemmel is látható lesz az eddig nem ismert C/2022 E3 (ZTF) katalógusjelű üstökös, amit egy automata csillagászati megfigyelőrendszer fedezett fel 2022 márciusában, amikor a Jupiter pályáján tartózkodott – olvastuk a Boon hasábjain.

Február elején kerül Föld-közelbe, mintegy 42,5 millió kilométerre tőlünk, amikor a legfényesebb lesz az égen. Eleinte homályos pacaként lesz látható, mivel egyelőre a csóvája sem hosszú, de később kifényesedik. Lehetséges, hogy távcsővel még márciusban is megfigyelhető marad. Ez azért is nagy dolog, mert utoljára 2020-ban a NEOWISE-­üstökös haladt el bolygónk mellett. Ilyen fényes üstökösök átlagban 10-15 évente fordulnak elő az égbolton

– mondta a lapnak Romenda Roland miskolci csillagász.

Léteznek ezek között rövid periódusúak, amelyek 10-100 évente visszatérnek. Viszont vannak olyanok is, amelyek a legkülső Plútó bolygótól négyszer-ötször távolabb, ­nagyon elnyújtott ellipszis pályán keringenek a Nap körül.

A szóban forgó is ezek közé tartozik, 50 ezer éves a periódusa, így legutoljára az ősember csodálhatta meg az égen. Az üstökösök a naprendszer peremén születnek az ottani kőzettörmelékből és gázokból.

Az üstökösöket úgy kell elképzelni, mint az űr piszkos hólabdáit, bár csak részben állnak vízjégből. Az anyagukat fagyott gázok is kiegészítik. A napsugárzás hatására ezek elkezdenek párologni, amiből kialakul az üstökös csóvája. Ez, amikor kimerül, már jóval kisebb aktivitást mutat. Hosszú idő után az üstökösök kisbolygókká szelídülnek. A keringésüket az indítja be, hogy a hozzájuk legközelebb eső csillagok gravitációs hatása megzavarja őket. Némelyikük egyetlenegyszer tér vissza, mások többször is megfordulnak a csillagjuk körül

– magyarázta a csillagász.

Kiemelt képünk illusztráció.

Kapcsolódó
Ma este 60 éve nem látott fényes csillag tűnik fel az égen
Tizenkét év múlva láthatunk hasonlót.