Lefotózták az 50 ezer éve nem látott üstököst a Bükkből

A Bükki Csillagda munkatársa pillantotta meg az éjszakai égbolton.

Mint azt korábban megírtuk, ismét a Föld közelébe kerül a C/2022 E3 (ZTF) kódjelű üstökös.

Az égitest 50 ezer évente kerüli meg a Napot, vagyis utoljára akkor járt a bolygónknál, amikor a neandervölgyi emberek éltek.

A csillagászok számításai szerint az üstökös soha többé nem tér vissza a Föld közelébe, most nyílik lehetőség a megfigyelésére.

A Bükki Csillagda munkatársának sikerült is lencsevégre kapni az üstököst. A fotót egy Nikon Z6 13 mp expozíciós idővel, állványról, távcső nélkül, január 23-án éjjel 23.30-kor a Bükki Csillagda tetőteraszáról készítette Varga-Verebélyi Erika csillagász, csillagászati tárlatvezető.

Az idő nem volt tökéletes, de jól kivehető a zöldes színű, a csillagoknál kissé homályosabb üstökös. Még a csóváját is meg lehet sejteni. A felvétel készítésénél az üstökös körülbelül 30 fok magasan volt a horizont fölött

– olvasható a csillagda Facebook bejegyzésében.

A hozzá legközelebbi fényes csillag – a körön belüli legfényesebb csillag – az Edasich, vagy Iota Draconis, a Sárkány csillagkép kilencedik legfényesebb csillaga.

Kapcsolódó
Megnyitott és párját ritkítja a Bükk legújabb turisztikai attrakciója
Mától várják a látogatókat a Bükki Csillagdába.