Két éve él száj nélkül egy aprócska uszonyos

Nem csoda, hogy kicsi maradt.

Különös levél érkezett a Magyar Haltani Társasághoz, amelyben egy furcsa “torzszülöttről” meséltek a szakembereknek.

Az üzenetből kiderült, hogy immár két éve úszkál a vízben a furcsa uszonyos. A haltartóknak öt aranyhala van (Carassius auratus), melyek közül négy már sokat nőtt, ám a szájnélküli példány egészen kicsi maradt. Gazdái szerint a halacska ránézésre olyan, mintha nem is lenne szája, eddig még nem látták, hogy kinyitná.

Egyes halak akár száj nélkül is képesek életben maradni. A titok a kopoltyú alatt rejtőzik.

Facebook / Magyar Haltani Társaság

A haltani Társaság szerint a Szegedi Vadasparkban 2010 őszén figyeltek fel a képen látható száj nélküli ezüstkárászra (Carassius gibelio). A hal úgy maradhatott életben, hogy a kopoltyúrésén át, a légzővízzel együtt szívta fel a táplálékul szolgáló apró élőlényeket és a szerves törmeléket.

A tiszafüredi szakemberek szerint a kis aranyhal is hasonlóképpen juthat táplálékhoz, és ennek csekély mennyisége okozhatja növekedésbeli elmaradását.

Kapcsolódó
A horgász se tudta, milyen halat fogott Gyomaendrődön
Nem látott még ilyen halat, és akinek megmutatta, azok sem.