Ülőhelyet kínál házi kedvenceknek egy légitársaság

Nem kell a raktérben utazniuk.

Nagyszerű utazni, világot látni, de az már kevésbé nagyszerű, hogy az ilyen utazásokban négylábú barátaink nem tarthatnak velünk. Repülőn legalábbis nem. Sok állattartó kénytelen úgy dönteni, hogy otthon hagyja kedvencét, vagy egyedül utaztatja a repülőgép rakterében. Ez utóbbi mindig szomorú, és ráadásul bonyolult is, hiszen a háziállatok méretére, fajtájára és a hordozókra vonatkozóan végtelen szabály létezik, amiket figyelembe kell venni, írja a timeout.com.

Most azonban új korszak virrad a háziállatokkal repülő utasok számára.

A K9 Jets magán légitársaság  állatbarát járatokat kezdett kínálni New York és Párizs, illetve Lisszabon és London között. Küldetésük, hogy igény szerint fizetős magánrepülőgépet biztosítsanak utasoknak és házi kedvenceiknek. Két lehetőség közül is lehet választani: külön ülőhelyet vásárolhatunk kedvencünknek, vagy a háziállatunk további költségek nélkül leülhet mellénk a padlóra.

A cég fix árakat kínál az üléseiért, és az utasok csak a megvásárolt ülésekért fizetnek. Egy hely a K9 Jets járatán körülbelül 9000 dollárba, tehát körülbelül 3 millió forintba kerül, amely magában foglalja az ülést, az adókat, a harapnivalókat és a frissítőket

– áll a közleményben.

Borsos ár, de ennyi az ára annak a nyugalomnak, hogy csak felsétálunk szőrös kedvencünkkel a gépre, és egymás mellett utazunk – ketrecek, aggodalom, raktér nélkül.

Kapcsolódó
Kutya is indul a torontói polgármester választáson
Több mint 100 jelölt verseng a pozícióért.