Presser Gábor Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas magyar előadóművész, zeneszerző, zongorista és énekes, érdemes művész. A Locomotiv GT együttes tagja, a Vígszínház zenei vezetője, a magyar könnyűzene egyik legkiemelkedőbb személyisége.
Budapesten született 1948. május 27-én. Négyévesen kezdett el zongorázni, Antal Imre zongoraművész az általános iskolai évek alatt tanította. Í Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába járt, miközben a Kapás utcai tánciskolában 14 forintos órabérért zongorázott. Tizenéves korában kezdett foglalkozni a zeneszerzéssel. Egy társasházban laktak a zeneszerző és zongorista Seress Rezsővel, Presser néha felment Seresshez beszélgetni, aki lemezeket és kottákat is mutatott neki.
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="315" width="560" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
Presser-dalt először a Verebes-féle kis színtársulat mutatott be. 17 évesek voltak, és saját színházat akartak. A Karinthy-versre írt dal nem lett túl híres, de a zeneszerző idővel igen.
A Bartók Béla konziba jártam, ahol a délutáni és esti zeneórák kegyetlenül kemények voltak. Nem csak a klasszikus zene érdekelt, a szünetekben hallás után játszottuk a Beatleseket. Évfolyamtársam volt Mihály Tamás, akit 1967-ben elhívtak az Omegába basszusgitárosnak. A legtöbb zenekar akkor még angolul énekelt, de az Omegában volt érdeklődés a magyar számokra és Misin keresztül én is odakerültem
– idézte fel a billentyűs, énekes.
Az első Omegának írt Presser-dal, a Nem új a Nap alatt semmi 1967-ben jelent meg kislemezen; szövegíróként S. Nagy István volt feltüntetve. A zenész megjegyezte, hogy már előtte írt számokat az Omegának Verebes István szövegeivel, de ezeket a Sanzonbizottság nem engedélyezte, társszerzőként szükség volt egy bejáratott névre. Később a zenekarvezető, dobos Laux József felesége, Adamis Anna lett a zenekar szövegírója.
Az Omegában Presser Somló Tamást váltotta, csak néhányszor játszottak együtt. Ott volt az 1968-as angliai turnén és zeneszerzőként jegyzett szinte valamennyi Omega-dalt az első három lemezen (Trombitás Frédi…; 10000 lépés; Éjszakai országút). De 1971-ben kilépett és alapító tagja lett a Locomotiv GT-nek. Ide csatlakozott be 1973-ban Somló Tamás (ének, basszusgitár, szaxofon), abban az évben jelent meg a Bummm! című lemez.
Óriási hatással volt rám az az angliai hullám, ami a Beatlest követte: a Cream, a Jethro Tull, a Led Zeppelin, a Traffic popdalok helyett a hangszeres zenére fektette a hangsúlyt. Én is ennek lettem a rabja, ezért mentem az LGT-be
– fejtette ki.
Az LGT (amelynek 1977-re kialakult végső felállásában Karácsony János gitározott és énekelt, Solti János pedig dobolt) máig érezhető hatást gyakorolt a magyar rockzenére. A csapat supergroupként indult, háromszor átalakult, 1992-ben elbúcsúzott, később visszatért, 2002-ig tizennégy stúdióalbumot és számos más lemezt készített. Utoljára 2013-ban Alsóörsön léptek fel, Somló Tamás 2016-ban elhunyt, akárcsak Laux József.
Nem lesz többé LGT, de nem telik el nap, hogy a zenekar ne jutna eszembe, folyamatosan bennem él. Nagyon hosszú és mély periódus volt ez az életemben
– fogalmazott Presser Gábor.
Hozzátette: nincsenek kedvenc LGT-lemezei, de a zenekar utolsó néhány évében, koncertekre készülve az volt a zenekari közmegállapodás, hogy a Bummm! mellett a dupla Loksi-lemez (1980) volt a két csúcspont.
Az 1977-ben megjelent első Zorán-albummal és a Zene (Mindenki másképp csinálja) című lemezzel kezdődött Presser Gábor zeneszerzői együttműködése Sztevanovity Dusán szövegíróval, amely a mai napig tart. Az LGT mellett olyan előadók számára írtak dalokat, mint Katona Klári vagy Zorán, közös munkájuk a harminc évvel ezelőtt a Vígszínházban bemutatott zenés darab, A padlás is.
Kezdetben sokat dolgoztunk a zongora mellett, lejátszottam a dalokat, Dusán írt rá, közben beszélgettünk. Később külön-külön otthon dolgoztunk, és amikor találkoztunk, már csak kisimítottuk a dolgokat. Manapság a legtöbbször az történik, hogy Dusán ad témánként három-négy dalra elegendő szövegvázlatot, és én ebből összerakosgatom a végeredményt.
A Vígszínház 1973-ban mutatta be az első magyar musicalt, Déry Tibor Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című kisregényének zenés adaptációját. Ezután Presser a Vígszínház több zenés darabjának is zeneszerzője volt (Harmincéves vagyok; Jó estét nyár, jó estét szerelem; Szent István körút 14; Túl a Maszat-hegyen, s talán a legsikeresebb, már legendás A padlás).
Dusánnal anno öt napra elmentünk a zsennyei alkotóházba, hogy befejezzünk egy Zorán-lemezt, de ő előállt a tévés mesesorozatnak szánt A padlás szinopszisával. Így aztán nekiláttunk ennek is, a Nem szólnak a csillagokat rögtön meg is írtuk ott, aztán bevittük az elkészült vázlatokat a Vígszínházba
– mesélte.
Pressert a filmesek is hamar megtalálták, több mint harminc magyar és külföldi film zeneszerzője.
A színpadi műveken kívül számtalan dalt írt különböző művésznek.
Nem írok megrendelésre. A zeneszerzés számomra tanulás, a zongoránál ülni a legjobb vigasz, nekem mindenre megoldás. Lenyűgöz a dal mint keret: három percben összehozni egy világot nehéz és ellenőrizhető műfaj.
Szólóelőadóként a nyolcvanas évek eleje óta dolgozik. Sokszor aggatták rá a melankolikus jelzőt, amiért többnyire szomorkás dalokat énekel, de ő másként látja. “Koncertjeimen a közönség sokat nevet, dalaimban szerintem sokkal több az irónia, mint a melankólia, éppen ettől működnek”.
Számos díjat kapott a munkájáért: Erkel Ferenc-díj (1977), Érdemes Művész (1990), A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1994), Huszka Jenő-díj (1996), Artisjus-díj (1999), Kossuth-díj (2003), Prima Primissima díj (2004), Pro Urbe Budapest díj (2009), Budapest XIII. kerületének díszpolgára (2010), Radnóti Miklós Antirasszista díj (2011), Erzsébetváros díszpolgára (2019).
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="269" width="480" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
