Igazi ritkaság akadt a soproni bőregerészek hálójába

Órákon át a sötétben tapogatóztak.

Fokozottan védett állatokkal ismerkedtek testközelből a soproniak – írta a Fertő-Hanság Nemzeti Park.

Az ismeretterjesztő programot a Kaán Károly Ökoklub tagjai és a Fertő-Hanság Nemzeti Park munkatársai közösen szervezték, rendezvényen a Soproni Egyetem több kara is képviseltette magát.

A soproni Botanikus Kert adott otthont a rendezvénynek, a denevérvédelem és kutatás módszereivel ismerkedtek meg a soproniak, akik megleshették – és ultrahang detektorok segítségével hallhatták is – a tó felett köröző, rovarokat zsákmányoló denevéreket.

Hajnal András

A közönséges, szoprán és fehérszélű törpedenevérek mellett a szakértők egy interaktív előadás keretében fontos információkat osztottak meg mind a 28 fajról, a korai denevéren keresztül a fokozottan védett csonkafülű denevérig.

A program résztvevői a Botanikus Kertben a “nemszeretem állatok” szokásairól, a denevérek életciklusának jellegzetességeiről, és a kis emlősök változatos táplálkozási stratégiáiról is sokféle érdekes információt megtudtak.

A rendezvényen kiderült, hogy a “repülő egerek” nem csak röptében szúnyogot, de a levélen pihenő pókot, és a földön szaladgáló futóbogarat is zsákmányul ejtik.

A hangdetektorozás során az érdeklődők élőben hallhatták a denevéreket, majd az egyedi azonosításra alkalmas gyűrűzésről, és a rádiós nyomkövetésrõl is meséltek a szakértők.

Az est folyamán Dr. Kurali Anikó természetmegőrzési szakreferens és Kugler Péter Természetvédelmi Őrszolgálat-vezető hálójába tévedt egy nagyfülű denevér (Myotis bechsteinii) is. A fokozottan védett faj egyedeivel ritkán találkoznak Magyarországon.

Hazánkban valamennyi denevérfaj védett, közülük több fokozottan védett státuszú.

Kapcsolódó
Repülő emlősök életét kutatja a maroslelei biológus
Mit tegyünk, ha denevér került a lakásba? A szakember ezt is elmondja.