Kiemelt szerepet kap a fajvédelem a Schönbrunni Állatkertben

Többet nem kapnak cuki neveket a frissen született állatok.

A Schönbrunni Állatkertben új jövevényeknek örülhetnek a látogatók. Nemrég születtek kis prérikutyák, és egy nőstény orángutánkölyök is a közelmúltban látta meg a napvilágot. Az állatkert a hírt mindkét esetben kommunikálta, azonban a kicsiket – a szokásokkal ellentétben – nem nevezték néven. Nem véletlenül. Az állatkert ugyanis a jövőben egyetlen állatnak sem fog nyilvános nevet adni.

Bár eddig szokás volt, hogy minden állat kapott saját nevet, nem ritkán a látogatók szavazatainak segítségével, az állatkert vezetése a fajvédelemre hivatkozva úgy döntött, a jövőben ezt a szokást eltörlik, írja a Kisalföld.

Természetesen eddig sem volt minden állatnak neve, jellemzően csak néhány nagy népszerűségnek örvendő fajt, például zsiráfot, medvét vagy elefántot emeltek ki névadásra – csótányt, ráját vagy kaméleont soha.

Olyan ez, mintha egyes állatfajokat értékesebbnek tartanánk másoknál, miközben mindegyiknek ugyanúgy szüksége van a védelmünkre és a gondoskodásra

– mondta Stephan Hering-Hagenbeck, a Schönbrunni Állatkert igazgatója.

Zoo Vienna Schönbrunn/Facebook

Az igazgató nem finomkodott, amikor a veszélyeztetett fajok helyzetéről beszélt.

A szemünk előtt zajlik az emberi történelem legnagyobb, tömeges fajkihalása. Egyes állatfajok már most is csak emberi gondozásban léteznek, sok pedig örökre eltűnt erről a bolygóról

– mondta.

A furcsának tűnő döntés azért született, mert az állatkert a cukiskodás helyett a fajvédelemre szeretné fektetni a hangsúlyt, a kommunikációban is. Ennek megfelelően az örökbefogadói rendszer is megváltozik, itt is a fajokat és állatcsoportokat lehet majd támogatni az egyes állatok örökbefogadása helyett.

Belső használatra természetesen továbbra is adnak neveket, mert ez megkönnyíti a dolgozók munjáját, de ezeket a neveket csak állatkerti berkeken belül használják majd.

Kapcsolódó
Honduras lenyűgöző nemzeti madarai érkeztek a debreceni állatkertbe
A későbbiekben tenyészteni is szeretnék a védett madarat.