Lehúzta a rolót Balatonszemes népszerű vendéglátóhelye

A Restit egyszer sikerült megmenteni, másodszorra már nem.

Végleg bezárt augusztus 20-án a 2019-ben megnyílt balatonszemesi Resti, ami egyben közösségi tér, bringás pihenőhely és találkozóhely is volt, szúrta ki a welovebalaton.hu.

A Resti 2019-ben nyitott, bizonytalan jövővel, azóta is minden nyárra kételkedve készültünk, viszont bizakodással, hiszen teljes mértékben szerelem projekt volt, amit reméljük ti is észrevettetek a hozzáállásunkon, vendégszeretetünkön. Köszönjük nektek ezt az 5 nyarat, mindenki támogatását és érdeklődését a Resti megmaradásával kapcsolatban, a rengetegszer elhangzott “ugye lesztek jövőre is?” kérdést

– írták a vendéglátóhely Facebook-oldalán.

A bezárás oka az lehet, hogy az MÁV tulajdonában lévő épületet jövőre elbontják,

A Resti 17 évig állt üresen, mielőtt 2019-ben Márton Gergő több lelkes helyivel együtt bérbe vette a bontásra ítélt, a MÁV tulajdonában levő épületet, és egy olyan vendéglátóhelyet nyitottak, ami egyben közösségi tér, bringás pihenőhely és találkozóhely is.

A Resti bezárása ellen petíció is készült 2021-ben. Akkor sikerült megmenteni a közösségi helyet.

Kapcsolódó
Minden tizedik ház németeké egy balatoni faluban
A német nyugdíjasok közül sokan a Balatonnál képzelik el életük hátralévő részét.