Ma visszavonhatatlanul megérkezik az ősz

A csillagászati ősz kezdete az őszi napéjegyenlőség napja, idén szeptember 23. Páratlanul szép fotókon mutatjuk az előttünk álló ősz csodavilágát.

Ma hivatalosan is beköszöntött az ősz. December 22-ig, a téli napfordulóig naponta átlagosan négy percet veszítünk a napsütésből, a világos órákból. Fontos dátum, amelyet a csöndes, sötét esték és az éjszakák szerelmesei már nagyon várnak, azonban akik a napfényt, a hosszú nappalokat kedvelik azoknak nem a kedvelt időszaka.

Mi a napéjegyenlőség?

Az a csillagászati pillanat, amikor a nappal hossza megegyezik az éjszaka hosszával. Minden évben két napéjegyenlőség van: az egyik március 19. és 21. között, amikor az északi féltekén a télből a tavaszba lépünk, a másik pedig szeptember 21. és 24. között, amikor magunk mögött hagyjuk a nyarat és belépünk az őszbe, szintén az északi féltekén.

Az őszi napéjegyenlőség régi időkben fontos ünnep volt. Ilyenkor az emberek hálát adtak a természet bőkezű ajándékaiért, a termények sokaságáért. A mezőgazdaság számára a mostani időkben is az egyik legfontosabb hónap, hiszen ekkor van a betakarítás, majd a szüret, de szeptemberben van az őszi szántás és vetés időszaka is, ami nagyban függ az időjárástól.

Kovács Károly

Számos jóslat is tartozik az ősz első hónapjához

“Ha szeptemberben megdördül az ég, a fák sok virágot hoznak még” – szól a régi mondás.

Egy másik szerint, ha másodszor is kivirágzik az akác, akkor hosszú, meleg őszre számíthatunk. Ellenben, ha túl korán lehullanak a falevelek, és a gólyák és a fecskék korán útra kelnek, akkor hamarosan megérkezik a hideg idő.

Az ősz kezdetének (mint a többi évszaknak) három időpontja van:

Kovács Károly

Lassan reánk köszönt a hulló levelek hava, az október ködfátyol alá bújt színpompás világa. Lágyan, szinte észrevétlen oson fáról-fára, borról-bokorra, hogy színeket lopjon a ösvények varázslatos világára. 

Az előttünk álló ősz a színek kavalkádját tartogatja. A varázslatos őszi világ gyönyörű pillanatait Kovács Károly páratlanul szép fotóin tekinthetők meg.

Kovács Károly
Kovács Károly
Kovács Károly
Kapcsolódó
Demecs Norbi és Koczog András tanácsai őszi túrákhoz
Hogyan induljunk el felfedezni az őszi erdők, mezők színes forgatagát? A Mátra legtapasztaltabb túravezetője és a vadkempingezés egyik hazai képviselője segített nekünk tanácsaival.