Csodálatos fotókon Magyarország szépséges kincsei

A Magyarország 365 pályázatot ötödik alkalommal hirdették meg.

Kihirdették az idei Magyarország 365 fotópályázat díjazottjait. A neves szakemberekből álló, hét fős zsűritől 16 pályázó kapott elismerést.

A pályázatot ötödik alkalommal hirdették meg, az idei évtől a Magyar Örökség Kezdeményezés Nonprofit Kft. és a Batthyány Lajos Alapítvány koordinálásában, a magyar kormány támogatásával. A pályázatra 44 ezer alkotás érkezett.

A fotópályázat célja, hogy az alkotók lencséjén keresztül, egyedi látásmóddal mutassa be az ország természeti kincseit, tájait, építészetét és az itt élő közösségeket. A kezdeményezés lehetőséget nyújt a profi és hobbifotós résztvevőknek arra is, hogy alkotásaikat a nagyközönség előtt is megmutassák, népszerűsítsék. A pályázatra már az első évben 21 ezer kép érkezett, idén pedig több mint 44 ezer.

A Magyarország 365 fotópályázatra öt – természet, táj, építészet, portré és közösségi események, valamint streetfotó – kategóriában lehetett pályázni egyedi képekkel vagy sorozatokkal. A szakmai zsűri minden kategóriában három díjat osztott ki, valamint a zsűri különdíját.

Az első helyezettek és a különdíjas nettó 2 millió forintos, a második helyezettek 1 millió forintos, a harmadik helyezettek 500 ezer forintos díjazásban részesülnek.

A zsűri különdíját – kiemelt képünk -Balogh Dávid Felhők között című alkotása érdemelte ki. (MTI)

A díjazott fotók IDE KATTINTVA tekinthetők meg.

Kapcsolódó