Helyi sztár lett az a hód, ami minden jel szerint Miskoltapolcára költözött. Egy hím vette birtokba a Hejő-partot, több fát is megrágcsált már, de szembetűnő nyoma még nincs a parkban, írja a boon.hu.
Molnár Attila, természetvédelmi mérnök a lapnak arról beszélt, a hód valójában vizet és fát keres, hogy kialakítsa saját életterét.
Mindig tisztázni kell, hogy ha egy vadon élő állatfaj, legyen az elefánt, tigris vagy oroszlán, találkozik az emberrel, számára a találkozás ugyanolyan konfliktushelyzetet teremt, mint az embernek, hiszen egyikük sem tudhatja, hogy mi lesz a kimenetele. Gyakorlatilag ha megtartjuk a távolságot, és megadjuk a tiszteletet az állatnak, akkor mindkét fél ki fog térni a másik elől. Nem kell megijedni, de nem kell megpróbálni mindenáron a közelébe kerülni sem. Ha békén hagyjuk őket, ők is békén fognak hagyni minket
– magyarázta a szakember.
Molnár Attila elárulta azt is, hogy a hód hímje a nőstényt követi, tehát elképzelhető, hogy Miskolctapolcán nem egy ilyen típusú állatról beszélünk, hanem akár többről is. Amennyiben családot szeretnének alapítani, meg fogják építeni a gátat, mégpedig a Hejőre.
A vízfolyások medreit felduzzasztják olyan módon, hogy elrágják a fák törzsét, gátat építenek és így alakítják ki az úgynevezett hódvárat, ami az otthonuk lesz. Ezzel biztosítják szaporodási feltételeiket – mondta a természetvédelmi mérnök, aki úgy fogalmazott, nem a károsít szót használná, hanem hogy módosítja a környezetét.
Mint mondta, ha neki kellene cselekednie az ügyben, azonnal befogná élve egy úgynevezett élvefogó csapdával, majd egy átmeneti otthonba szállítaná, amire tökéletesen alkalmas például a Miskolci Állatkert. Ezek után pedig jól előkészített, körültekintő módon választana neki egy másik élőhelyet.
A miskolci önkormányzat a lappal korábban azt közölte, hogy hód Magyarországon védett faj, az állatot és annak élőhelyét is óvni kell. Alapvetően nincs vele teendője az Önkormányzatnak, ahogy egyéb más vadon élő állattal sincs, azon kívül, hogy „hagyjuk őket békében élni.”
Amikor lehet mégis teendő: amennyiben bármilyen probléma merül fel az állattal kapcsolatosan (pl. sérült az állat), mint védett faj, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság hatáskörébe tartozik. Amennyiben az állat jelenléte okoz valamilyen problémát, az erdő- és mezőgazdasági termelés biztosítása, a közérdeket sértő vízkárok megelőzése, mérséklése érdekében a 13/2001. (V.9.) KöM rendelet 4/A § (8a) bekezdése lehetőséget ad a faj gyérítésére, amelyet a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztálya engedélyezi. De a cél természetesen az, hogy megtanuljunk együtt élni a természettel
– jelentették ki.