Milliók arcára csal mosolyt évről évre egy török halász és egy fehér gólya egyedülálló barátsága. Yaren idén tavasszal már 13. alkalommal szállt le Adem Yilmaz csónakjára Eskikaraağac falujában.
A helyi sajtó beszámolója szerint Yaren a korábbi évekhez képest jóval hamarabb érkezett vissza téli vándorlásából, és fáradtnak is tűnt. Míg tavaly március 17-én jött, úgy idén már február 29-én köszönthették őt a helyiek.
Eskikaraağaç települését egyébként gólyafaluként tartják számon, ugyanis a gólyák vándorlási útvonalán fekszik, így több ezer madár repül át a községen ilyenkor. Sok madár ugyanakkor nem is megy tovább, itt kezd költésbe.
A gólya és a halász kapcsolatáról már dokumentumfilmet is forgattak, és turisztikai vonzereje is van, sokan csak azért mennek el ugyanis a helyszínre, hogy lássák őket élőben is.
Alábbi képünkre kattintva galéria nyílik.
Mindeközben a hazai gólyákról jó hír érkezett.