Ismét kifogták a Dunából a ráckevei vörös óriást

A Ráckevei-Soroksári Dunából szinte pontosan egy év különbséggel fogták ki újra azt az óráspontyot, amely egy genetikai rendellenesség miatt vöröses színű.

A Ráckevei-Soroksári Dunából (RSD) Siket Máté akasztotta meg az órást, akinek a neve 2022-ben robbant be a köztudatba, hiszen abban az évben összesen 30 darab rekordlistás, azaz legalább 15 kilós pontyot hitelesített. Ezzel már akkor a rekordlista legeredményesebb horgásza lett – írta meg a Pecaverzum.

Mivel az RSD-n a rekordlistás halakat chippel látják el, így a halőri hitelesítés során kiderül, hogy korábban mikor és ki fogta meg azokat. Siket Mátéhoz idén már több hal is visszatért, de mindegyik közül a legkülönlegesebb az a piros színű ponty, amellyel szinte pontosan egy év különbséggel találkozhatott újra.

2023. március 9-én 24,2 kilósan tarthatta kezében a vörösesen pigmentált ráckevei pikkelyest. Az egyedi megjelenésű hallal a Magyar Haltani Társaság (MHTT) is foglalkozott. Az elkészült tudományos állásfoglalásban azt írták, a színezet tekintetében hibás génekkel rendelkező pontyról (Cyprinus carpio) van szó, amelynek teste — a fejét kivéve — eltér a megszokott színektől.

Bőrének a pigmentsejtjeiben a fekete melaninból és a gyöngyházfényű guaninból kevesebb, a piros eritrofillből és a sárga xantofillből pedig a szokásosnál több képződik. Ez egy fejlődési rendellenesség

– állapították meg.

Nos, ez a különleges ponty  március 25-én, hétfőn 9 óra 30 perckor újra tiszteletét tette Siket Máténál.

Amikor feljött a víz tetejére, kicsit izgultam, gyanítottam, hogy ugyanaz, mert nem sok ilyen lehet. Fél óráig fárasztottam, át is kellett mennem négy stéggel arrébb, mert elúszott arra. Szerencsére át tudtam sétálni, vittem a merítőt, és ott szákoltam meg

– nyilatkozta a Pecaverzumnak.

A tavalyi fogási helyszínhez képest 2 kilométerrel feljebb akadt horogra, és ami nagyon érdekes, hogy sokat vesztett a tömegéből. 24,2-ről lefogyott 21,5-re.

Annyi ponty van, hogy kevesebb a táplálék, és tavaly nyáron volt egy kagylódöglés. Nyilván nincs úgy táplálékuk, mert most nagyon sok nagy halat lehet fogni. Látszik, hogy muszáj megenniük minden bojlit. Idén már visszafogtam 4-5 halat, és mindegyikből több 2-3 kiló hiányzott

– fejtegette, hogy mi lehet az oka annak, hogy a pontyok kisebbek lettek, és persze tudatosította azt is, hogy így nehezebb lesz idén 30 kiló fölé jutni.

A horgász élő videóban számolt be a fogásról, és megmutatta a halat is:

Kapcsolódó
Sohasem fogtak még ekkora pontyot az RSD-n
Kapitális pontyot fogtak a Dunán.