Kivételes szerencse ért egy nyírturai erdészt, amikor az erdőt járva lepillantott a földre

Az erdőt járó szakemberek hozzá vannak szokva a meglepetésekhez, de ez még annál is több volt.

Az erdőt járó szakemberek hozzá vannak szokva, hogy munkájuk során gyakran találnak erdei kincseket, belebotlanak egy-két különleges természeti csodába, mégis különös szerencse érte a napokban a nyírturai kerületvezetőt, Laczkó Andrást, aki gyérítésjelölés közben földről felburranó madarat pillantott meg, a földön pedig megtalálta a madár fészkét is, számolt be róla a Nyírerdő Zrt.

A poszt szerint vannak ugyan őshonos, földön fészkelő madaraink az erdőben, ennek a fajnak a költése különlegesnek számít. Erdész kollégájuk ugyanis erdei szalonka fészekre, és benne négy tojásra bukkant, ami igen ritkának számít Magyarországon. Ez a faj ugyanis – bár tavasszal és ősszel is átvonul a Kárpát-medence területén – főleg hazánktól északkeletre fészkel. Szórványosan vannak ugyan fészkelési adatok az ország területéről, bizonyított fészkelése eseményszámba megy az ornitológusok között.

Az erdei szalonka vadászható vadfaj, jelenleg vadászati idény nélkül. A magyar erdészek-vadászok szívében mindig előkelő helyet foglalt el elegáns megjelenésével és élménydús, tavaszi húzáson történő vadászatával, ezért az „erdő királynőjeként” emlegetik.

Jelenleg az Országos Erdei Szalonka Monitoring program keretén belül önkéntesek segítségével kutatják a tavaszi vonuláskor tapasztalható állománynagyságot, így a fészek megtalálását jeleztük az Országos Magyar Vadászkamarának is.

A fészek környezetét megjelölték, és erdőgazdálkodási munkáinkat úgy szervezik, hogy a költés biztosítva legyen. Konzultálva a madárfaj hazai kutatóival, 10-14 nap múlva várható a fiókák kikelése, amikor kísérletet tesznek majd a fiókák meggyűrűzésére.

Ez várhatóan nem lesz egyszerű, mivel a fiókák rendkívül jól rejtőzködnek az erdei talajon, de egy fegyelmezett, pórázon tartott vadászkutyával – ami anélkül jelzi a madarak hollétét, hogy bennük kárt tenne – reményeink szerint eredménnyel járunk

– fogalmaztak a bejegyzésben.

Hozzátették, ez a művelet néhány percet vesz igénybe, a madarak életére nincs hátrányos hatással, ugyanakkor segítené a madárvonulás kutatását. Magyarországon 1908-tól mindössze 15 (!) fiókát tudtak a szakemberek meggyűrűzni, így a Nyíregyházi Erdészet munkatársai is izgatottan várják a nagy napot – tájékoztatott Szokolovszki Géza, a Nyírerdő Zrt. Nyíregyházi Erdészet igazgatója.

Kapcsolódó
Ha ma még nem mosolyogtál, akkor nézd meg az erdei szalonka táncát
Csupa báj, csupa kecsesség, csupa szalonka!