Több ezer szürkeharcsát engedtek a Dunába

Hosszú ideje nem volt példa ekkora harcsatelepítésre a Dunán, mint most Komárom-Esztergom Vármegyében.

A Komárom Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége kiemelt mennyiségű harcsatelepítést hajtott végre a megyei Duna szakaszon, a szakasz jó harcsás víznek számít amúgy is, így kellően figyelnek az állomány fenntartására is – írta meg a Halazin.

Összesen hatezer szürkeharcsát engedtek ki a Dunába Komáromnál a kavicsos csónaktároló mellett.

Komáromban és Lábatlanon, az ötszáz kilogrammnyi, egynyaras szürkeharcsa felnövekedése után maradandó élményt kínál majd a horgászoknak.

Zoltai Dániel, a KEMHESZ elnöke elmondta, a mostani haltelepítés különlegességnek számít, hiszen a szövetség ismeretei szerint ekkora harcsatelepítésre hosszú idő óta nem volt példa a Dunán.

A vármegyei Duna-szakasz jó harcsás víznek számít, az állomány növekedésével biztosabb fogásra számíthatnak a horgászok. A szürkeharcsa, mint ragadozó hal horgászata külön kihívást jelent. Horogra csalásának egyik módszere a kuttyogtatás, ami délben, a legnagyobb melegben biztosítja a legjobb esélyt a fogásra.

Az elnök tájékoztatása szerint a szövetség a korán jött meleg időjárás miatt február 29-én kezdte meg az idei évre tervezett haltelepítési programját. Akkor három helyszínen, az esztergomi szénrakodónál, a neszmélyi mellékágnál, illetve a táti gátnál összesen 60 mázsa, háromnyaras pikkelyes ponty érkezett a Dunába – Írta a szövetség közösségi oldalán.

Kapcsolódó
230 centis harcsát fogtak, majdnem elsüllyedt a csónak
Tamás a nehézségek ellenére kifogta élete halát.