Érkeznek a heves zivatarok, több vármegyében másodfokú riasztás van érvényben

A következő órákban hevesebb zivatarokra lehet számítani, amelyek környezetében felhőszakadás, óránkénti 90-100 kilométeres széllökés, jégeső is előfordulhat.

A hevesebb zivatarok veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Budapestre, valamint Pest és Fejér vármegye egyes járásaira a HungaroMet Zrt. szerda délután. Korábban ezt már egyes dunántúli járásokra is kiadták, de azokon a területeken mostanra elsőfokúra mérsékelték a riasztást, írta az MTI.

A veszélyjelzés szerint a másodfokú riasztás által érintett járásokban a következő órákban hevesebb zivatarokra lehet számítani, a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is.

Szerda éjfélig másodfokú figyelmeztetés van érvényben a hevesebb zivatarok kialakulásnak veszélye miatt Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Fejér, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Pest, Somogy, Tolna és Veszprém vármegye területén, az ország többi részén elsőfokú van érvényben. Emellett ezekre a vármegyékre másodfokú figyelmeztetés van érvényben a felhőszakadás veszélye miatt, az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 milliméternyit meghaladó mennyiségű csapadék hullhat

– részletezték az érintett megyéket.

Az előrejelzés szerint szerdán kora délutántól éjfélig egyre többfelé várhatóak zivatarok, amelyek egy délről északra helyeződő rendszerbe szerveződhetnek.

A zivatarokat viharos, óránkénti 60-90 kilométeres szél, jégeső és felhőszakadás kísérheti.

Elsősorban az ország déli, délkeleti felében, a középső országrészben, majd később északkeleten heves zivatarok is kialakulhatnak, amelyek környezetében felhőszakadás, óránkénti 90-100 kilométeres széllökés, jégeső is előfordulhat. Éjjel további zivatarok várhatóak, főleg az éjszaka első felében.

Csütörtökön főleg a déli óráktól ismét nagy területen lehetnek zivatarok. Ezeket felhőszakadás kísérheti, elsősorban a keleti országrészben várhatók még intenzívebb zivatarok. A középső és északkeleti területeken egy-egy hevesebb zivatar sem kizárt viharos, erősen viharos széllökések és jégeső kíséretében.

Ahol hevesebb zivatarok miatt van érvényben riasztás, ott az emberek fokozottan figyeljenek a fák, fasorok, állványzatok közelében. A ház környékéről pedig minden olyan tárgyat, amelyet a szél felkaphat – kerti bútort, szerszámot, kisebb cserepes növényt – vigyenek védett helyre

– javasolta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, és kiemelték, lehetőleg senki ne parkoljon villanyvezetékek és fák alá, a fasorok mellett pedig kellő figyelemmel közlekedjen mindenki. Aki bajba jutott embert vagy leszakadt vezetéket lát, jelezze a 112-es segélyhívón.

Kapcsolódó
Mandarin méretű jégszemeket és özönvizet hoztak a tegnap esti viharok
Helyenként tojás és mandarin nagyságú jégszemek potyogtak az égből, de volt, ahol árvíz öntötte el a kerteket, az utcákat.