Mozaik

Augusztus 20-i időutazás a Fortepan univerzumában

Fortepan/Kristek Pál
Fortepan/Kristek Pál
Gróf Apponyi Albertre, Horhy István lelőtt gépére és Mihail Tyimofejevics Kalasnyikov szovjet fegyvertervezőre is ráleltünk az ünnepi utazáson.

Ahogy eddig már számtalan alkalommal, úgy most sem csalódtam a Fortepan gyűjteményében: az augusztus 20. címszóra keresve utaztam egyet az időben, és épp olyan izgalmas volt ez a túra is, ahogy az eddigiek, legyen szó karácsonyról, húsvétról vagy éppen a ballagásról.

Igaz, most az első képsor már bőven a 20. században készült, de az 1930-as ünnepi körmenet azért is volt sokkal látványosabb és emelkedettebb, mert ebben az évben emlékeztek meg Szent Imre herceg halálának 900. évfordulójáról. Az Andrássy úton vonuló menetben pedig középen kimagaslik gróf Apponyi Albert is.

fortepan/Révay Péter

Nem is gondolnánk, innen a 21. századból, a tűzijátékok delejezéséből ébredve, hogy milyen sok érdekességet rejtegethet egy időutazás az augusztus 20-i ünnepek között. Pedig a háborús időkben, a Hitlerjugend westfáliai tengerészalakulatát is fogadták a vízpárádén, az újjáépített egykori Ferenc József hidat pedig 1946. augusztus 20-án adták át, és ekkor keresztelték Szabadság-híddá. És ha már történelem: Horthy Miklós fiának, Horthy Istvánnak 1942. augusztus 20-án lőtték le a gépét és van is fent fotó a roncsokról.

Majd következtek a kommunista évek, ahol Szent István és az államalapítás ünnepéből eltörölték a szent királyunkat és az 1000 évet, így lett belőle az alkotmány (az 1949-ben elfogadott törvény értelmében, a Magyar Népköztársaság alkotmányának) és az új kenyér ünnepe, és ahogy május elsején, úgy ezen a napon is főszerepet kapott a felvonulás, annak pedig egy igen látványos eleme: a vízi- és légiparádé a Dunán.

Nézzék meg a galériát az elmúlt közel 100 év augusztus 20-i ünnepeiről!

Galéria
fortepan/MHSZ

Most pedig jöjjön néhány különleges alkotás!

1937. augusztus 20-i Szent Jobb körmenet résztvevői a Szent Jobbal a Batthyány-palota előtt:

fortepan

Horthy István lezuhant repülőgépének roncsai 1942. augusztus 20-án:

fortepan/konok tamás

Az első tűzijátékról készült fotó a Fortepan gyűjteményében 1937-ből:

fortepan/Bojár Sándor

A felvétel a lerombolt Ferenc József híd újjáépítése után, 1946. augusztus 20-án, az átnevezés napján, a Szabadság híd átadásakor készült:

fortepan/Gera Andor

A Népstadion a megnyitás napján, 1953. augusztus 20-án. A Bp. Kinizsi – Bp. Vasas labdarúgó Esti Kupa-döntőt játszották:

fortepan/magyar rendőr

Ünnepség az 1949. évi XX. törvény, a Magyar Népköztársaság Alkotmánya ötödik évfordulója alkalmából 1954. augusztus 20-án:

fortepan/tóth józsef

És a “Budapest szépe” szépségkirálynő-választás is augusztus 20-án rednezték meg 1957-ben. A képen Felföldi Anikó, Bónai Margit és Szentpéteri Györgyi:

fortepan/kotnyek antal

Egy PLZ 101 repülőgép vontat egy Rubik R-26 Góbé vitorlázó repülőgépet:

fortepan

Ez a kép pedig a pesti alsó rakpartról, a tribünről készült a Parlament előtt az augusztus 20-i vízi- és légiparádén. Középen fényképezőgéppel Czinege Lajos honvédelmi miniszter, kockás ingben, világos cipőben Mihail Tyimofejevics Kalasnyikov szovjet fegyvertervező:

fortepan/MHSZ

És akinek van kedve egy még hosszabb és tartalmasabb időutazásra, látogasson el a Fortepan oldalára, az augusztus 20. címszó alatt 264 kép várja majd!

Kapcsolódó
Balatoni időutazás a Fortepan univerzumában
Az első kép 160 évvel ezelőtt készült egy balatoni móló építéséről.
Olvasói sztorik