Vasi tűzvész: szinte minden állat bent égett ezer hektáron

A károk felbecsülhetetlenek.

Felbecsülhetetlen károkat okozott a Kenyeri és Csönge közötti tűzvész, az eltelt négy napban mintegy ezer hektár terület vált a tűz martalékává, írja a vaol.hu.

Hétfőn megérkezett a várva várt eső a térségbe, amely az utolsó, még izzó, parázsló részeket is eloltotta, így a tűzoltók befejezhették a szabadtéri tűz oltását. A kárfelmérés- és felszámolás csak ezután veheti kezdetét, a helyreállítás pedig több évig, sőt, évtizedig is eltarthat.

Lőrincz János, a Kemenesaljai Nimród Vadásztársaság elnöke ugyan pontos számokat nem tudott mondani, de „az elmenekülő szarvasokat kivéve élőlény nem nagyon maradt ezen az ezer hektáron”.

Mint mondta: központi terület égett le, amely egyrészt anyagilag is jelentős veszteséget jelent számukra, másrészt a térség vadállomámányát is nagyban befolyásolja. A szarvas nem helyhez kötött állat, elmenekültek a szomszédos területekre, az apróvadak – nyulak, fácánok -, a madarak azonban az őzek többségével együtt bent égtek. Az őz tartja a helyét, többen a kerítésbe szorulva vesztették életüket.

Mintegy 20-25 magasles is porig égett, csak a szeg és a lemez maradt belőlük.

Ez az egész egy hatalmas tragédia, az összefogást azonban jó volt látni, megélni

– fogalmazott a vadásztársság elnöke, aki maga is folyamatosan hordta a vizet, az élelmet a tűzoltóknak.

A pusztító tűzről korábban lesújtó képeket is közöltünk, ezeket ide kattintva tekintheted meg.

Kapcsolódó
Szélsőségesebb erdőtüzekre kell készülnünk a jövőben
A század végéig mintegy 50 százalékkal nő az extrém erdőtüzek száma, írta jelentésében az ENSZ.