Ez az állat négyéves korától nem öregszik

Segíthet megérteni, hogyan lehetne lassítható az embereknél is a folyamat.

Az emberek számára az öregedés elkerülhetetlen, de az aranyos kinézetű axolotlok látszólag elkerülik ezt, legalábbis egy bizonyos szinten.

A National Geographic cikke szerint az axolotlok esetében érvényesül az úgynevezett neoténia, amikor az élőlény fiziológiai fejlődése lelassul, vagy szünetel, ez pedig a juvenilis karakterisztika fennmaradását okozza kifejlett példányokban. Így ezek a kétéltűek sosem nőnek ki a lárvaállapotból, és túlméretes babának néznek ki felnőttként is.

A veszélyeztetett állatok nemcsak fiatalosnak tűnnek, de alig éri őket betegség, és fizikális állapotuk sem romluk. Átlagosan 21 évig élnek, ez alatt pedig képesek regenerálni végtagjaikat, farkukat, sőt még a szerveiket is.

Nem véletlen, hogy gyakran kerülnek különböző kutatások középpontjába azon tulajdonságuknak köszönhetően, hogy legyőzik az öregedést.

Getty Images

Egy friss tanulmány most arra világított rá, hogy a különös teremtmények teste mindössze négyéves korukban leállítja az öregedés egyik kulcsfontosságú mechanizmusát, az epigenetikai órát, amelynek jelentőségéről korábban a Qubit írt tudományos részletességgel. Vagyis ezek az állatok négyéves koruktól nem öregednek.

Az eredmények egy újabb lépést jelenthetnek abba az irányba, hogy az emberek számára hatékony öregedésgátló terápiákat dolgozzanak ki, sőt, az axolotlok genetikája olyan gyógyszereket is inspirálhat, amelyek regenerálják a sejteket, izmokat, esetleg a végtagokat is. Ez egyébként nagyon komoly piac, a fiatalság megőrzésének kutatása jelenleg évi 40 milliárd dollárt emészt fel világszerte.

Nemrég egyébként kiderült, hogy melyik két életkorban öregszenek drámaian az emberek, erről itt olvashatsz.

Kapcsolódó
Sok mindent elárul egészségünkről az ősz haj
Ezek már az öregség jelei, függetlenül attól, ha a húszas éveink elején vagy a harmincas éveink végén teszik próbára hiúságunkat. De ha jobban megvizsgáljuk, az ősz haj többet is elárulhat rólunk, mint a korunk.