A magyar metlachi (vagy ahogy néha írják, mondják: metlaki) szó az idősebb generáció számára a járólap szinonimája. Nem véletlenül. Mettlachban működik ugyanis a Villeroy & Boch cég gyára, amelynek a termékei már az előző századfordulón is eljutottak hazánkba. Ez utóbbira a legismertebb példa a Párizsi Udvar, amelynek padlójában máig olvasható egy büszke felirat a gyártás helyszínéről.
A Mettlachból származó padlólapok pedig egy idő után úgy elterjedtek hazánkban, hogy nevük egyet jelentett magával a járólappal. Még akkor is, amikor a szocializmus idején már eltűnt a cég Magyarországról. (Kicsit hasonló karriert futott be nálunk a „jénai edény” kifejezés is, csak hogy egy másik német példát vegyünk.)
Magának a cégnek a 19. század derekáig visszanyúló története is megérne egy cikket, hiszen szépen példázza, hogy milyen kalandos is a történelem a hármashatár közelében: hogy hogyan került egy francia és egy luxemburgi alapítású cég központja végül Németországba. Ám mi most nézzük meg inkább, miért is érdemes felkeresnünk ezt a csöpp városkát és annak vidékét!
Bár a Villeroy & Boch látogatóközpontja felújítás miatt zárva van, az épületet azért kívülről sem árt megtekinteni. Hiszen azt eredetileg nem kerámiagyárnak tervezték. Valamikor bencés kolostorként működött, s a már elhagyott épületegyüttest csak 1809-ben vette meg a vállalat elődje (vagyis a Boch családi vállalkozás). Ennek megfelelően pompás barokk homlokzat tekint le az alatta folydogáló Saarra.
Ám ennél is érdekesebb az az épület, ami a mellette levő, szépen rendezett parkban van. Merthogy Mettlachban nem a barokk korban épült az első apátság, hanem évszázadokkal korábban. A 900-as (!) években emelt templomának romja – természetesen jó pár későbbi átépítés nyomait magán hordozva – mind a mai napig megvan. Ez az egész Saar-vidék legöregebb épülete.
A hagyomány szerint a templomot Szent Lutwinus püspök sírja fölé emelték. Az apátság 717-ben elhunyt alapítójának nevéhez számos csoda fűződik. Például a hagyomány szerint ő maga választotta ki a sírhelyét. A holttestét egy csónakba tették, ami a legenda szerint magától elkezdett felelé úszni a Moselen, majd lekanyarodott a Saarra és végül szintén magától kikötött Mettlachban, ahol megkondultak a harangok. Akár így volt, akár nem, sokáig csodajáróhelynek tartották a hatszögletű épületet.
Mellette egy nem kevésbé érdekes építmény látható: a 2000-es, Hannoveri világkiállítás WWF-pavilonja. Központi alakja egy 14 méter magas, növényekkel befuttatott, madárfejű ember. André Heller szobra a Föld szellemét jeleníti meg. Ezt veszik körbe Stefan Szczesny Élő bolygó című kerámiamozaikjai. Mivel az ehhez használt anyagokat a V&B szállította, az Expo után megvásárolták és a cégközpont mellett állították fel azokat. Azóta szabadon látogatható.
Elég klassz sors egy expópavilonnak.
A kisváros még egy izgalmas látnivalót kínál azoknak, akik ismerik Budapest látképét. Ez pedig a Saar-híd, amely pont olyan, mintha a mi Erzsébet hidunk kistesója lenne. Pesti rokonáéhoz hasonlóan, ennek is a második világháborúban veszett oda az elődje. 1951-ben aztán egy újat emeltek helyette. Azért építették pillérek nélkül, hogy hajózható maradjon a Saar-folyó.
(Ha már Németországban járunk, azért említsük meg, hogy ott sem ez volt az első ilyen típusú híd. Az azóta „megkettőzött” kölni Mülheimer híd megelőzte időben, s alighanem az volt az előképe a budapesti Erzsébetnek is a világháború után.)
Ám Mettlach pompás adottsági nem érnek véget a város határainál. Igazi értékét a fekvése jelenti. A már sokszor emlegetett Saar folyóvölgye ugyanis páratlan szépségű természeti kincseket rejt.
Nem messze a város határától van a híres Saarschleife, azaz Saar-kanyar. Hasonló a mi Dunakanyarunkhoz, de annál jóval látványosabb. Ez nem csak azért van mert a keskenyebb folyó hosszabban és mélyebben ível vissza. Hanem azért is, mert pontosan vele szemben egy tökéletes kilátópont van, ahonnan belátni az egész kanyarulatot.
Az elmúlt kétszáz évben számos uralkodó és politikus fordult meg ezen a helyen, akiknek időnként emléktáblákat állítottak, amiket aztán időnként el is távolítottak – na de ilyen a történelem. A tábláknál érdekesebbek azonban a kilátók. Eleinte csak egy kőből épült terasz és menedékház volt a hegyoldalban, ahonnan bárki gyönyörködhetett a természet szépségében. Azután 2016-ban egy hatalmas lombkoronasétánnyal kombinált kilátót építettek a csúcsra.
Már maga a sétány is különleges a maga 1250 méteres (!) hosszával, átlagosan két és fél méteres szélességével, ahogy több mint húsz méterrel a föld felett kanyarog a fák között. Bár komoly beton- és acélerősítések tartoznak hozzá, az építőanyaga nyolcvan százalékban fa. Igazi különlegessége pedig a Saar-kanyar fölé magasodó, 42 méter magas kilátó. Komoly építmény, hiszen egy hat százalékos lejtéssel emelkedő, pihenőkkel megszakított spirálról van szó. Vagyis egy teljesen akadálymentes létesítményről, ahová kerekesszékkel vagy babakocsival is fel lehet jutni.
A tetején egy hetven négyzetméteres terasz van, amivel igyekeztek igazodni az óriási látogatói igényekhez. Felérve aztán megpróbálhatunk ellenállni a kísértésnek, hogy ne készítsük el ugyanazt a fotót, amit már előttünk tízezrek elkészítettek.
De hát olyan gyönyörű a kilátás, hogy ez úgysem fog menni…
Szerző: Zubreczki Dávid
