Komoly drágulással indul a karácsonyfaszezon, mutatjuk az árakat

Tovább nőtt a nordmann fenyő népszerűsége.

A piaci kereskedők előrejelzése alapján a fenyőfaárak átlagosan 5-10 százalékkal alakulhatnak a tavalyi szint felett, közölte az MTI az Agroinform.hu által múlt héten végzett felméréseket.

A fenyőárak idei alakulása:

A vásárlók 72 százaléka tervez legalább 7 ezer forintot költeni erre a célra, ezen belül 44 százaléknyian terveznek 10 ezer forintnál nagyobb kiadást, míg minden ötödik vevő (22 százalék) költ majd 15 ezer forintnál többet.

A fenyőtípusok között tovább nőtt a nordmann népszerűsége.

A megkérdezettek 62 százaléka részesíti előnyben, szemben a 2022-es felmérésben mért 54 százalékkal. A lucfenyő 22, míg az ezüstfenyő 14 százalékos értékkel foglalja el a népszerűségi lista következő helyeit.

A válaszadók 60 százaléka másfél méter feletti, 40 százaléknyian ennél kisebb fenyőt terveznek vásárolni, gyökeres, földlabdával árusított fenyők iránt pedig minden nyolcadik vásárló érdeklődik.

A felmérés szerint a vevők 85 százaléka az utolsó két hétre hagyja a vásárlást.

A válaszadók negyede jelezte, hogy fenyő helyett műfenyőt díszít karácsonykor. Szemben a korábbi évekkel, a megkérdezettek nem a környezetvédelmet (23 százalék), hanem a többszöri felhasználhatóság miatti árelőnyt (44 százalék) említették indokként.

Magyarországon ma 600-700 családi gazdaság termeszt 3000-3500 hektáron fenyőfát, az így megtermelt mennyiség a hazai kereslet mintegy háromnegyedét fedezi

– ismertette az Agroinform.hu, és kiemelte, hogy a termesztők 72 százaléka számolt be arról, hogy a melegebb és változékonyabb időjárás miatt több a kártevő, emiatt a korábbinál többet kell a növényvédelemmel foglalkozniuk.

Karácsony előtt mindig felvetődik a kérdés, hogy melyik a leginkább környezetbarát karácsonyfa? A műfenyő, a vágott, a gyökeres? Egy korábbi cikkünkből kiderül, hogy melyik karácsonyfát részesítsük előnyben.

Kapcsolódó
Ezért pusztulnak a fenyők a magyar kertekben
Mit tehetünk a fenyők megmentéséért?