Elindult a BKV ünnepi fényflottája hétfő délután, a fényvillamosokat Karácsony Gergely főpolgármester indította útjára a Hungária Kocsiszínből, amely elé sok érdeklődő, köztük számos kisgyerekes család érkezett, írta a BKV az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Az ünnepi fénybe öltöztetett villamosok előtt Karácsony Gergely arról beszélt, hagyománnyá vált Budapesten a fényflotta, hiszen az első ünnepi fényvillamos tizenöt évvel ezelőtt közlekedett először. Az érdeklődök száma is mutatja, hogy a fényflotta részévé vált az adventi időszaknak.
A főpolgármester kiemelte:
Az ünnepi járművek fényei nem a csillogást szimbolizálják, hanem “azt a világosságot, amire mindannyian várunk az ünnepek előtt, és azt a világosságot, ami megmutatja ennek a városnak az igazi arcát, hogy ez a város tele van szeretetteli emberekkel, szeretnivaló emberekkel és szeretni való hagyományokkal.
Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója elmondta, a BKV száz munkatársa dolgozott a járművek feldíszitésén. A fényflotta járművein öt kilométernyi fényfüzér van, ezeken 120 ezer LED-izzó található.
A BKV fényflottája január elejéig közlekedik
– közölte Bolla Tibor, és kiemelte, hogy idén először ünnepi fényhajó is közlekedik a Dunán.
- Ünnepi díszítést kapott egy Tatra-szerelvény, amely az 1-es, a 14-es, a 17-es, a 41-es, az 56-os és az 59-es vonalán közlekedik.
- Ganz ipari csuklós (ICS), amely a 47-es és 49-es vonalán tűnik fel.
- Egy korszerűsített csuklós villamos (KCSV), amellyel a 2-es és a 23-as vonalon lehet utazni.
- A típusjelölése miatt (TW6000) “teve” becenévre hallgató hannoveri villamos adventi járata a 3-as, a 42-es, az 50-es és az 51A vonalán közlekedik.
- A fényekkel borított Siemens Combinóval pedig a 4-es és a 6-os vonalán lehet találkozni.
Fényfüzérrel díszítették fel a Városmajor és a Széchenyi-hegy között közlekedő fogaskerekű (60-as villamos) egyik szerelvényét is. A legendás UV pedig nem csak eredeti útvonalán, a pesti rakparton jár, hanem szerte a városban feltűnik. Sokszor az útvonala is különleges lesz, hiszen megjelenik az összekötött vonalú 42-50-es vagy a 14-41-es viszonylaton is
– írták.
A közleményben kitértek arra is, hogy a BKV Mikulásbusza december 6-án indul, és 23-áig közlekedik a 105-ös, a 210-es, a 130-as, a 11-es, a 99-es és a 198-as autóbusz vonalán.
Több város feldíszített adventi villamosához hasonlóan Pécsen egy kidekorált Ikarus járja majd az utcákat. Gáspár Márió saját buszát saját útvonalon vezetheti, várhatóan sok városlakó nagy örömére.