Kilőtt három farkasnak hitt állatot egy svájci vadőr, de nem farkasok voltak

Amikor felismerte a hibáját, azonnal jelentette az esetet.

Súlyos szakmai hibát követett el egy svájci vadőr, aki egy éjszakai vadászat részeként lelőtt két fiatal és egy felnőtt hiúzt, számolt be róla Graubünden kanton honlapja.

Az eset november 16-án történt. A vadőr farkasellenőrzési feladatokat látott el a hegyekben. Előzetes adatok szerint három farkaskölyök kilövésére kapott engedélyt, akik bizonyítottan a területen voltak.

Az állatokat hőkamerás technológia segítségével azonosította, a vadőr pedig meg volt győződve róla, hogy a három farkast találta meg.

Miután meglátta, hogy tévesen ejtett el három hiúzt a farkasok helyett, azonnal jelezte a történteket a felettesének, majd feljelentette magát az ügyészségnél.

Az eset körülményeit vizsgálják, az illetékes svájci minisztérium azt közölte: ilyesminek nem szabadna megtörténnie.

Az eurázsiai hiúz Svájcban is védelem alatt áll, fontos fajnak számít az országban. 2024 nyarán legalább hét hiúzkölyök születését igazolták, de az ilyen típusú egyéni hibák komoly hatással lehetnek a hiúzpopuláció szerkezetére. Ezért most azt is felmérik, hogy kompenzálni kell-e a kilőtt hiúzok számát külföldi hiúzok egyszeri betelepítésével.

Magyarországon is kiemelten védik a hiúzokat, bár rejtegetni különösebben nem kell őket, mert fantomként élnek az erdőben. Olykor ugyanakkor a kameracsapda eszén nem tudnak túljárni, legutóbb a Börzsönyben örökítettek meg egy példányt.

Az maga a csoda, ha valaki egy egész családot lát fényes nappal a hiúzokból. Ez a lehetetlen történt meg egy kanadai autóssal.

Kapcsolódó
Furcsa hangokra ébredt, egy hiúzcsalád fogadta a verandán
A rejtőzködő életmódjukról híres állatok néhány kép erejéig vendégeskedtek a háznál.
Címkék: farkashiúzsvájc