Vasárnaptól hosszabbak lesznek a nappalok

Szombaton lesz a téli napforduló.

Szombaton, azaz december 21-én lesz a téli napforduló, ami egyben az év legrövidebb nappalát adja, írta az Időkép.

Idén december 21-én, azaz szombaton, magyarországi idő szerint délelőtt 10 óra 20 perckor lesz a téli napforduló. 

A Nap ekkor éppen a Baktérítő fölött fog zenitben delelni, majd megkezdi fél évig tartó látszólagos vándorlását az égbolton észak felé, így vasárnaptól újra hosszabbodni kezdenek a nappalok. Egyúttal ez a dátum jelenti az északi féltekén a csillagászati tél kezdetét.

Alig lesz hosszabb a nappal 8 óra 26 percnél.A téli napforduló egyben az év legsötétebb napját is jelenti. Innentől kezdve azonban hosszabbodni fognak a nappalok, eleinte csak alig észrevehető módon, majd a tavaszi napéjegyenlőség felé közeledve egyre nagyobb mértékben.

Egy havas tájon átrobogó mozdony vagy egy sárga villamos is lehet szemkápráztató szépség, és mindezek mellett fényt lop a sötétségbe.

Kapcsolódó
Varázslatos szépségű a téli mesevilággá változott Lillafüred
Az évszakok változását és azok legszebb pillanatait különleges hangulatú fotókon örökíti meg a fiatal fotós.