Az egyik sértett elromlott hűtőjét szerette volna megjavíttatani. Feladott egy online hirdetést, de közben felhívott egy korábbról ismert szerelőt is, aki végül nem érkezett meg a várt időre. A hirdetésre még aznap jelentkezett egy „mester”, aki előreutalást kért. A megadott bankszámlaszám és hozzá tartozó név alapján nem gyanakodott a megrendelő, ezért elutalta a kért összeget. Ezután következett a csavar. Egy másik ismeretlen, a „könyvelő” egy utalási hibára hivatkozva többször megismételtette a tranzakciót, mígnem másfél millió forintot meghaladó összeget csalt ki az akkor már gyanakvó ügyféltől – számolt be az esetről a police.hu.
A másik nő kéményseprő szolgáltatást szeretett volna igénybe venni. A közösségi médiában talált egy hirdetést. Fel is vette a kapcsolatot a hirdetővel, aki a megrendelés megerősítése gyanánt szintén előreutalást kért. Az első összeg elutalását követően hibára hivatkozva további kisebb-nagyobb összegek utalását kérte. A „kéményseprő” közel 750 ezer forintot csalt ki a megrendelőtől, majd elérhetetlenné vált.
Egy babócsai nyugdíjas átveréséről pedig a Sonline számolt be. A portál azt írta, hogy rengeteg pénzt utalt át egy becsapott ügyfél a duguláselhárítónak, miután rendőrrel fenyegették, holott később rájött, hogy neki kellett volna rendőrt hívnia. A nyugdíjas az interneten keresett egy duguláselhárítással foglalkozó budapesti céget, telefonon azt mondták, hogy Dél-Somogyban is dolgoznak nekik szakemberek.
A vállalkozó megjelent, és mondott egy elfogadhatónak tűnő árat, mennyiért tisztítanak folyóméterenként. A babócsai ügyfél úgy gondolta, hogy a dugulás nem lehet messze, ezért egy pár méteres csőgörénnyel meg lehet oldani a hibát, és az összeg belefér a biztosításába is. Érkezett aztán az 533 ezres számla. A nyugdíjas férfi azt mondja, hogy élete legnagyobb hülyeségét csinálta, mert hitelt is felvéve, netbankon átutalta az összeget. Később tudta meg egy ügyvédtől, hogy neki kellett volna rendőrt hívnia, amúgy meg 15 napon belül is utalhatott volna.
A rendőrség azt írja, hogy a többnyire álprofilok mögött megbújó csalók tárháza szinte kifogyhatatlan. Újabb és újabb trükköket vetnek be, hogy a gyanútlan felhasználók, megrendelők bizalmába férkőzve megszerezzék a pénzüket.
Sajnos, a szakmai oldalakon is megjelennek olyan „szolgáltatók” hirdetései, akik csak átverni akarják a megrendelőket. Minden esetben legyenek óvatosak és egészségesen gyanakvók! A megbízni kívánt hirdetővel kapcsolatban tájékozódjanak! Sokszor elég a böngészőbe beírni a nevet, hogy kiderüljön, csalóval állnak szemben.
Lehetőleg telephellyel rendelkező, vagy más módon ellenőrizhető szolgáltatókat vegyenek igénybe!
A rendőrség a Mátrix Projekt keretében kiemelt figyelmet fordít az online csalások megelőzésére és felderítésére. A témával kapcsolatban hasznos információkat találnak a Kiberpajzs.hu oldalon.
Ha pedig már a rendőrségről írunk, egy igazán jó hír a tavalyi nyári szezonról: csökkent a bűnözés a Balatonnál és a Velencei-tónál is. És a téli túrázással kapcsolatban is vannak hasznos tanácsaik az egyenruhásoknak.