Mozaik

Urbexesek jártak a tanyán, lefotóztak egy Simsont, később el is lopták a motort

A közösségi oldalra feltöltött fotók között látszott a házszám is.

Urbexesek (elhagyott épületek felfedezői és megörökítői) jártak egy csongrádi tanyán, ahol bemutatták az elhagyatott épületet – ami a képek alapján azért nem tűnt úgy, hogy soha nem látogatja a tulajdonos – és az egyik szobában egy leharcolt Simson motort is lefotóztak, majd az egész felfedező túrájukat feltöltötték a Facebook-oldalukra.

A Délmagyarországnál később felháborodva jelentkezett a tulajdonos elmondva, hogy a fotók alapján azonosíthatták a helyszínt, mert pár nap múlva el is lopták a motort.Az épületről készült külsö fotón látszik is a házszám.

Engedély nélkül mentek be az urbexesek a tanyára, ami a szüleimé. Amikor írtunk nekik kommentben a Facebookon, letiltottak engem, majd az egész családot. Az a baj, hogy a házszám is látszik a fotón. Az emberek tudják, hol van a tanya. Nem vagyunk ott minden nap, sok érték van kint. A Simsont már el is lopták. Szörnyű volt amit megéltünk miattuk

– nyilatkozta a lapnak a feldúlt tulajdonos. Most azt fontolgatják, hogy feljelentést tesznek, mert szeretnék, ha másokkal nem történne meg ugyanez. Fel akarják hívni a figyelmet arra, hogy egy elhagyatott ingatlannak is van tulajdonosa.

Érdekes, hogy a poszt alatt több hozzászóló is jelezte, hogy nem feltétlen jó ötlet kitenni egy értékes motorról egy fotót (aminek a piaci értéke felújított állapotban 500-800 ezer forint között mozog, a legdrágább Simson most 1. 250 000 forintért van fent egy oldalon – a szerző.), mert ellopják. Az egyik kommentelő arra is felhívta a figyelmet, hogy nem jó ötlet a tanyáról külső képet sem feltenni, mert beazonosítható az épület.

A klasszikus urbexezés lényege, hogy ne lehessen azonosítani az ingatlant, pont azért, hogy megelőzzük, hogy megrohanják, vagy kifosszák. Az időkapszula megőrzése a lényeg és hogy semmit ne rongáljunk meg

– ezt már Bánhidy Zoltán, az ásotthalmi Bedő Albert erdészeti iskola kollégiumi nevelőtanára, lelkes természetjáró nyilatkozta a Délmagyarnak, aki maga is szokott urbexezni. A nevelőtanár egykor rendőrként dolgozott és elmondta azt is, hogy az engedély nélküli urbexezés illegális, ugyanis ezeknek az ingatlanoknak van tulajdonosa. Ha nyitva van az ajtó, az magánlaksértés, ha elvisznek a házból valamit, az lopás. Ha rongálással jutnak be, az betörés.

Az urban exploration vagy urban exploring (urbex) az elhagyatott épületek és helyszínek bejárását, felfedezését jelenti. Magyarországon a 90-es évek közepe, 2000-es évek eleje óta létezik. Az elmúlt évtizedben egyre népszerűbbé vált.

Az urbexesekkel kollégánk, Tóth A. Péter készített cikket sok-sok érdekes fotóval és egy nagyon különleges szellemvárosról is írtunk riportot, amely az unió határán fekszik, Cipruson és mintegy 50 ezer embert telepítettek ki 2 nap alatt. Lesújtó légifotók is készültek Magyarország legnagyobb szellemvárosáról.

Kapcsolódó
Betértek a borsodi szellemkastélyba, megriadtak a látványtól
A környék lakói elvittek belőle mindent, ami mozdítható volt. Mutatjuk videón az egykor szebb napokat látott épület mai állapotát.
Olvasói sztorik