A fényképeket Tóth László, a Horgász Egyesületek Baranya Megyei Szövetségének (Hebmesz) halőre tette közzé a Pécsi-tó Facebook-csoportjában – szúrta ki a Pecaverzum.
Ilyen balinnal – szerintem pergetőhorgászaink nevében is mondhatom, hogy szerencsére – nem szokás találkozni a tavon
– tette hozzá.
Delfin akart lenni
– ezt pedig egy kommentelő írta.
Tavaly a Dunán fogtak egy kacsacsőrű balint. Akkor Joacim Näslund és Laith A. Jawad 2021-es tanulmányára hivatkozva azt írta a Pecaverzum, hogy a halak fejdeformációi, köztük a kacsacsőrűség (angolul pugheadedness) ritka, de látványos anatómiai rendellenessége.
A deformációk főként genetikai rendellenességek, környezeti hatások vagy az ivadék korban elszenvedett sérülések következményei lehetnek – olvasható a tanulmányban. A kacsacsőrűség több halfaj esetében előfordulhat, beleértve az édesvízi és tengeri halakat is, mint például a balin.
A halak életére gyakorolt hatások változóak. Bár egyes egyedek normálisan képesek élni ilyen deformációval, másoknál előfordulhat, hogy a táplálkozás vagy a mozgás nehezebbé válik.
A tanulmány szerint a deformitás nem minden esetben befolyásolja jelentősen a hal túlélési esélyeit, azonban bizonyos funkcióik csökkenhetnek.
A pontos okok nem mindig egyértelműek, de a vízminőség, a fertőzések és a mechanikai sérülések mind hozzájárulhatnak a fejlődési rendellenességekhez. Az ilyen esetek ugyan esztétikai szempontból különlegesek, de sok esetben ezek a halak képesek alkalmazkodni az új körülményekhez.
Írtunk arról is, hogy ilyen rózsaszín halóriást sosem fogtak eddig a Tiszán és narancssárga csukát fogtak Tiszatelken. A Dunán pedig közel félmázsás albínó halszörnyet fogtak.

