Mozaik

Európa egyik legszebb országát alig ismerik a turisták

Pixabay
Pixabay
Bár a festői szépségű ország télen síelésre, tavasszal és ősszel túrázásra, nyáron pedig a hőség elől való menekülésre is ideális, mégis kevesen látogatják.

Alig látogatják a turisták, pedig Európa legkevésbé látogatott országának gyönyörű a fővárosa – írta a Travelbook.

Az UNWTO adatai szerint 2022-ben mindössze 101 000 ember látogatott el Liechtensteinbe – ez a legalacsonyabb szám Európában. A kis alpesi ország Ausztria és Svájc között fekszik, és bár a látogatók száma nőtt a pandémia előtti évekhez képest, továbbra is elmarad más európai miniállamoktól.

Liechtenstein területe 160,5 négyzetkilométer, de ez önmagában nem magyarázza a kevés turistát, hiszen például Monaco csupán 2 négyzetkilométer, mégis 327 000 látogatót fogadott 2022-ben. San Marino is kisebb, mindössze 61 négyzetkilométer, és 2019-ben 111 000 turista járt ott.

A turizmus Liechtensteinben kevésbé hangsúlyos iparág. 2019-ben csupán 33 szálloda, 63 üdülőapartman, két kemping és egy ifjúsági szálló működött az országban – összesen 1357 férőhellyel. Ugyanebben az évben Monacóban 12 szálloda összesen 5528 férőhelyet kínált, további apartmanokon felül.

Az alábbi galériában a mesés ország szépségeiből válogattunk egy színes csokrot.

15 fotó

Nehezen megközelíthető

A megközelíthetőség sem ideális. Liechtensteinnek nincs repülőtere, a legközelebbi Zürichben vagy Friedrichshafenben van, és onnan is másfél óra az út Vaduzba.

A vasúti közlekedés sem túl fejlett: az országban mindössze három megálló található, saját vasúttársasága sincs – az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) működteti a vonatokat a Feldkirch–Buchs szakaszon. Emellett Liechtenstein kevésbé ismert nemzetközi úti cél, így kevesebb az utazási ösztönző, mint például a híres Monaco esetében.

Ahogy korábban írtuk, 2024-ben több fizetős turista járt Olaszországban, mint a teljes lakosság száma.

Európa legmagasabban fekvő fővárosában repülőtér és vasútállomás sincsen.

Kapcsolódó
Ilyen is lehetséges: élményekkel teli kikapcsolódás olcsón
Mutatjuk a legjobb, pénztárcakímélő alternatívákat az utazáshoz.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik