A fogásról beszámoló Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetsége (Hofesz) Facebook-oldalán azt írta, a horgászat napján messze nem ideális körülmények fogadták a pecásokat: 40 kilométer/órás szél, 70 kilométer/órás széllökések, eső és nagy hullámzás nehezítette a vízen való mozgást és a horgászatot egyaránt – írta meg a Pecaverzum.
A kapitális, 260 centis harcsát másfél órás fárasztás után tudták partra hozni, majd a fotózás után vissza is engedtek élőhelyére.
A nyerő csali pedig egy 16 centiméteres gumihal volt, amelyhez olyan súlyozást használt, az ítéletidőben, amely nem feltétlen mondható ideálisnak.
A kapás tipikusan nagy harcsás volt: finoman rászívott, ő pedig minden erőt beleadva bevágott neki.
Ekkor elnehezedést éreztem. Körülbelül egy percig csak húztam magam felé a halat, aztán észhez tért, és másfél óra küzdelem következett. Ez idő alatt nagy segítségemre volt Kucsák László, aki ebben az extrém időjárásban magabiztosan navigálta a csónakot
– hálákodott segítőjének, aki igazán jól ismeri a Fehérvárcsurgói-víztározót. Tavaly 84, 2023-ban 101,1 kilós példányt fogott, utóbbi a hivatalos tórekord.
A harcsa fárasztása Széchenyi Márk szerint maga volt a gyönyör: a hal ereje, az időjárás, és az adrenalin mind összeadódott egy olyan élménnyé, amit sosem felejt el.
Megírtuk azt is, hogy döbbenetesen nagy harcsát fogtak a Balatonban, 2011 óta nem volt példa hasonlóra, Németországban pedig újabb harcsatámadás történt.

