Mozaik

3000 forintos sütikért állnak sorban az emberek

Jakabfi Dávid
Jakabfi Dávid
Gyümölcsnek látszó, hiperrealisztikus mousse-desszertekért állnak sorba a vásárlók a hazai cukrászdákban, darabonként több mint 3000 forintért. A nagykanizsai Jakabfi Dávid szerint a közösségi média átírta a sütemények árérzékenységét. A látványos, airbrush technikával készülő édességek különleges ízrétegeket rejtenek.

Egy új desszertdivat hódítja meg a magyar cukrászdákat, amely a TikTok rövid videóiból indult világhódító útjára. Ezek a sütemények kívülről úgy néznek ki, mintha valódi gyümölcsök lennének, belül azonban mousse, karamell, piskóta, püré és roppanós csokoládé rétegei bújnak meg. Egy darabért itthon 3000 forint fölötti árat kell fizetni, mégis sorok állnak értük. A hazai trend élére Jakabfi Dávid nagykanizsai cukrász állt, aki szerint a közösségi média teljesen átírta a magyar süteménykultúra árérzékenységét.

A trend atyja a francia Cédric Grolet, aki Párizsban készítette el az első „trompe-l’oeil” – vagyis szemfényvesztő – gyümölcsdesszerteket. Külsőre megtévesztésig hasonlítottak a citromra, mangóra vagy málnára, belül viszont selymes mousse, gyümölcspüré és csokoládé rétegei váltották egymást. A közösségi médiában pillanatok alatt elterjedtek a felvételek, amelyekben kettévágják ezeket a desszerteket, és megmutatják a belső rétegeket. Ezek a „cut open” videók milliós nézettségeket hoztak, és világszerte elindították a mousse-őrületet.

Amerikában, Japánban, Thaiföldön, Németországban és az Egyesült Királyságban is prémium cukrászdák vették át a divatot. A TikTok és az Instagram ma már tele van ilyen videókkal, és a trend nemcsak a fiatalok körében hódít: családok, turisták és édesszájú felnőttek is kíváncsiak az élményre.

Nem csak szép, hanem összetett ízélmény

A gyümölcsdesszertek lényege, hogy kívülről valóságos illúziót keltenek, belül azonban egy teljesen új szintre emelik a gyümölcs ízét. Az alapja gyakran egy vékony piskóta, erre kerül a karamelles-vaníliás alap, amelyet savanykás citrusokkal egyensúlyoznak. A mousse selymes textúráját friss gyümölcspürék adják, amelyek gyakran százszázalékos tartalommal készülnek. A betétekben valódi gyümölcsdarabok lapulnak, amelyeket fűszerekkel emelnek ki.

Az a cél, hogy a gyümölcsöt olyan szintre emeljük, amit önmagában nem tudna elérni. A tejszín selymessége, a csokoládé roppanása és a savasság egyensúlya új ízt hoz létre. Gondoljunk csak arra, amikor eperből lekvárt főzünk: ugyanaz az alap, de sokkal intenzívebb élmény

– magyarázza Jakabfi Dávid.

A látványhoz különleges technológia kell: szilikonformákban fagyasztják a mousse-t, majd airbrush festékkel és fényes tükörglazúrral alakítják ki a gyümölcs héját, magjait, apró barázdáit. Ezért lehet, hogy egy málna vagy egy zöld alma a tányéron első pillantásra valóban megtévesztésig hasonlít az igazihoz.

Jakabfi Dávid több mint tíz éve készíti ezeket

A nagykanizsai cukrász ma a magyar desszertvilág egyik legismertebb alakja. Pályája nehézségekkel indult, külföldön mosogatóként dolgozott, majd autodidakta módon képezte magát. 2012-ben már szállodai desszertséfként dolgozott, 2024-ben pedig a stuttgarti szakácsolimpián bronzérmet nyert csapatával. Süteményeit a rangos francia Le journal du pâtissier is bemutatta, ami komoly szakmai elismerés.

Saját cukrászdája, a JD Cukrászda. Dávid nemcsak süt, hanem tanít is: workshopokat tart itthon és külföldön, könyveket ad ki, és a TikTokon milliós nézettségű videókkal népszerűsíti a modern cukrászatot.

Amikor először csináltam mangó desszertet, poénnak szántam. Feltettem a TikTokra, és pillanatok alatt elkapkodták. Onnantól kezdve már nem az ár volt a kérdés, hanem az élmény. Azóta sokan úgy jönnek be, hogy: ja, az csak egy mangó, akkor olyat kérek

– meséli.

Árforradalom jön a sütemények világában

A magyar cukrászdákban egy szelet torta ára idén átlagosan 1500–2000 forint körül alakul, prémium helyeken legfeljebb 2200 forint. Ehhez képest egy hiperrealisztikus mousse ára 3150 forint. Mégis, a vásárlók elfogadták, sőt, a többi sütemény árát ehhez képest már olcsónak érzik.

A tejszín, a csokoládé és a pisztácia ára az utóbbi években az egekbe szökött, a közüzemi számlákról és fizetésekről nem is beszélve. A sütemények ára viszont itthon tíz éve szinte változatlan. Én vállalom, hogy nálam a magasabb ár indokolt: ezek prémium alapanyagokból készülnek, és rengeteg munka van bennük

– mondja Jakabfi Dávid.

A cukrászdában ugyanakkor igyekeznek szélesebb közönséget is megszólítani. Dávid híres fagylaltjai például gombóconként csak 550 forintba kerülnek, ami alatta van az országos átlagnak.

Megírtuk azt is, hogy DCJ Stílusgyakorlat fantázianevű 2025-ben az ország tortája és kiderült, hogy mennyibe kerülhet idén az országtorta egy szelete. 2025-ben pedig ez lett az év strandétele.

Kapcsolódó
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik