Bár egész nyáron észlelhettük jelenlétüket, szeptember az az időszak, amikor a darazsak aktivitása a legnagyobb. Sokkal agresszívebbek, nem meglepő, hogy ekkor a legvalószínűbbek a darázscsípések és a darázsriadók is, írja közleményében a zala.katasztrofavedelem.hu.
A darazsak viselkedésének változása miatt fontos, hogy jobban odafigyeljünk, és megtegyük a megfelelő óvintézkedéseket.
Az eltávolítás a szakértők feladata
A fészkek növekedése miatt a darazsak ebben az időszakban újabb élelmiszerforrásokat keresnek, és az ilyenkor nagy számban beérő gyümölcsök különösen vonzó táplálékforrást jelentenek számukra. Az emberek közelében is nagyobb számban megjelenhetnek, így nem csoda, hogy megszaporodnak a darázsriadók.
Fontos tudni, hogy a darazsak eltávolítása, illetve a méhrajok befogása nem a katasztrófavédelem feladata, hanem az erre szakosodott és engedéllyel rendelkező szakembereké
– írja a katasztrófavédelem.
Természetesen előfordul, hogy óvodáknál, iskoláknál vagy más közintézményeknél a tűzoltók is technikai segítséget nyújtanak, azonban maga az eltávolítás kizárólag a felkészült szakember feladata.
Jobb a bajt megelőzni
A darazsakkal senki nem szeret közelebbi ismerettségbe kerülni, hiszen csípésük kimondottan fájdalmas. Azért, hogy minél kevesebb legyen a környezetünkben, tehetünk megelőző lépéseket.
Például érdemes a kertben található lehullott vagy rothadt gyümölcsöket azonnal összegyűjteni és eltüntetni, mert ezek különösen vonzzák a darazsakat. Jobb, ha nem hagyjuk szabadban az ételeket, különösen a húsos és édes ételeket sem. Ha valaki szüretel, vagy gyümölcs közelében dolgozik, érdemes zárt ruházatot viselnie, hogy minimálisra csökkentse a csípés esélyét. Ha lehet, ne csapkodjunk, kapkodjunk – a darazsak a mozgásunkra támadnak, a mozdulatlanság is hozzájárulhat a csípések elkerüléséhez.
És természetesen ha valahol darázsfészket észlelünk, az a legbiztonságosabb, ha hívunk egy szakembert.

Hol számíthatunk darázsfészekre?
Az ember által kevésbé háborgatott helyeken fordulnak elő legtöbb esetben darázsfészkek, mint a fészer, padlástér vagy a csak alkalmanként használt terasz lambériája mögötti tér – ezek remek és biztonságosnak tűnő thelyek a kolóniák számára.
Egy-egy kisebb méretű fészek eltávolítása az esti szürkületet követően – amikor lehűl a levegő és a darazsak kevésbé aktívak – megfelelő óvintézkedésekkel talán biztonságosan elvégezhető, de minden más esetben célszerű szakemberhez fordulni
– mondja a katasztrófavédelem.
Ha valaki allergiás a rovarcsípésre, mindig tartson magánál orvos által felírt gyógyszert vagy adrenalin-injekciót, és kerülje a darázsfészkek környékét. A rovarok csípése fájdalmat, érzékenység esetén komolyabb szövődményeket is okozhat.
Tudtad? Parazitoid darazsak jelentek meg a hazai kiskertekben. Ha te is találkozol velük, vagy akár lódarazsakkal, ez a teendőd.

